Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)

6. Brodancs István leírása a mohácsi csatáról

lóképpen a köznép tömege ezek befolyása alatt áll. Meghagyták a kancellárnak, hogy mondjon el mindent rendben, amit a vajda és Kristóf üzent a királynak, idézze szemük elé, milyen nyilvánvaló vég fenyegeti az országot, ha a király annyi sok előkelővel, egész Magyarország nemességének és vitézségének színe-virágával ilyen biztos veszélynek teszi ki magát. Mert ha megtörténik az, ami, az ellenség tömegét és felszereltségét az övéik kis számával egybevetve igencsak félő, hogy a király elesik, mi marad aztán, ami képes lenne az ellenséget késleltetni vagy föltartóztatni abban, hogy egész Magyarországot könnyűszerrel a hatalmába hajtsa? Azonfelül elmondta, hogy minden bizonnyal sokkal hasznosabb volna a sereget valami biztosabb helyre elvezetni, akár hátra is egy kissé, ha ezt az ellenség szükségessé teszi, mindaddig, míg a többiek megérkeznek, míg megjöhet a vajda az erdélyiekkel, a bán a szlávokkal, Kristóf Horvátországból, a csehek a morvákkal és a sziléziaiakkal, és ami más segítség csak jövendő; kisebb veszedelmet szenved cl Magyarország, ha az ellenség Mohácstól Pozsonyig az egészet beszá- guldja, és tűzzcl-vassal pusztítja, mintha az a sereg, melyben ott a király és a főemberek, nemesek, katonák akkora tömege, egyetlen ütközetben elpusztul; ezek ugyanis elesvén, mibe vetheti aztán reményét az ország?

Viszont ha a király és ez a sok főember, ez a katonaság megőrzi épségét, könnyebben megy majd minden, különösen azzal a királlyal, aki rokoni kapcsolatai és összeköttetései révén szerte az egész keresztény világban szeretetnek örvend. Amikor a kancellár ugyanezen az éjszakán a főembereknek, először egyenként a legfőbbeknek, azután az egész tanácsnak ezeket a parancs szerint előadta, annyit ért el, mintha a király semmit sem üzent volna nekik, mert egyrészt a győzelem hiú reménye miatt lelkűket teljesen betöltötte a csata utáni vágy, másrészt féltek elhalasztásától, hiszen tudták, hogy a katonák égnek a harci fűztől. A király ezért kora hajnalban a táborba jön, és mert a hajók, melyek a sátrakat és a számára szükséges egyéb tábori holmit szállították, még nem érkeztek meg Budáról, a püspök házában száll meg a városka szélén, hogy ott is megpróbálja, amit kevéssel előbb a kancellár közvetítésével hiába próbált. A király elé idéztetik tehát minden rend és nemzet valamennyi képviselője, ehhez a tanácskozáshoz csatlakoznak sokan a vitézi rendből is, a csehek és morvák közül is azok, akik a többieket megelőzték. Elénk vita folyik a tanáccsal és a katonai renddel, mi legyen a teendő, hiszen még senki sincs itt azok közül, akiket Erdélyből, Szlavóniából, Horvát- és Csehországból, Germániából várnak, és akik közül a legtöbbnek közeli érkezésére biztos a remény, az ellenség viszont a közelben van, nem több, mint legföljebb két mérföldnyire a királyi tábortól, a csatát aligha engedi bármiképp is elodázni; mit javasolnak, mit cselekedjék a király, áthelyezzék-e máshová a tábort, hogy az ütközetet elhalasszák addig, míg megjönnek, akiket várnak, vagy kísértsék meg az ellenséggel a hadiszerencsét. E tanácskozásokon Tömöri Pál is jelen volt, akit a másik táborból az elmúlt éjjel épp ez okból hívtak ide, és amikor úgy látszott, hogy nem idegenkedik az ellenséggel leendő összecsapástól, a király, csodálkozva azon, miféle reménység tölti el lelkét, meg aztán el is akarván tántorítani szándékától, az

115 <^> <M><0>