Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)
III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)
III. BRODARICS ISTVÁN BÚCSÚLEVELE ÉS EGYÉB FORRÁSOK II. Lajos korából való garas Magyar Nemzeti Múzeum, Éremtár, L-B (1522) beszéltek, hogy a török minden Duna menti erődítményt elfoglalva és Újlak várát is hatalmába kerítve Eszékhez közeledik. Ismét kijelölik tehát, aki menjen, és az ellenség előtt elfoglalja a Dráva átkelőjét, ugyanazt a nádorispánt, akit előbb, a főurak közül többet melléje adnak, hogy kövesse őt csapatokkal, és míg ezek közül egyesek vitatják a királyi parancsot, míg hánytorgatják kiváltságaikat és a báróknak azt a szokását, hogy csak királyi zászló alatt katonáskodnak, addig ez a dolog is, tudniillik a Dráva védelme, elmaradt, bár a korábbi testi betegségétől gyötörtetett nádor semmi fáradságot sem sajnált. Mikor őt Mohács felé haladtában a többiek, akiket vele küldtek, követni vonakodtak, mint mondtuk, privilégiumaikkal hozakodva elő a király az állandó tanácsülésen, ahol erről folyt a szó, hirtelen haragra gerjedvén: „Látom én — úgymond —, hogy ki-ki saját mentségét és üdvét az én fejemre hárítja a magáéról (mert úgy idézzük a király szavait, ahogy elhangzottak). Személyemet és fejemet azért hoztam e veszedelembe, hogy ez országért és a ti javatokért a sors minden fenyegetésének kitegyem. Nehogy tehát legyen valaki, aki saját tunyaságára bennem legcsekélyebb mentséget is talál, és hogy ne lehessen nekem bármit is felróni, holnap a nagy Isten segítségével személyesen megyek veletek oda, ahová mások nélkülem menni vonakodnak.” Sokak tetszésére, de minden jelenlevő bámulatára így szólván megparancsolta, hogy másnap indulót fújjanak, miközben egyesek, akik jól tudták, micsoda veszedelem következhet ebből, hiába rosszallták az efféle indulást. Másnap tehát Tolnáról elindulva a Szűzanya mennybemenetele napjának előestéjén76 Szek- szárdra, innen kétszeri táborveréssel Bátára jutottunk. Az ellenség óráról órára közeledvén már előbb kiküldettek azok, akik a falvak és tanyák közt ide-oda szerteszóródott sereget egybegyűjtsék és Bátára irányítsák, kiküldetett Palinai György, a jogtudományáról és életmódjának feddhetedenségéről híres bosnyák püspök, hogy Tömöri Pált utasítsa az odajövetelre. Mikor így valamennyien összejöttek Bátán, és az idő sürgetni látszott azt, aminek elmaradása már eddig is súlyos nehézségeket és alkalmadanságot okozott, hogy tudniillik valakit vezérként állítsanak a sereg élére, a király, mikor mindenkinek a lelkét és szándékait először egyenként, titokban kikémlelvén úgy látta, hogy a legnagyobb rész akarata a szerzetes felé hajlik, György szepesi gróffal, a vajda fivérével együtt őt hirdette ki az egész hadsereg vezéreként, nem úgy azonban, hogy ezt a döntést, elsősorban a szerzetes kinevezését, mindenki helyeselte volna, sőt néhányan eléggé nehezményezték ezt, bár később mégis úgy láttuk, hogy a vezérek utasításait ezek követték a legengedelmesebben. Tömöri azonban, amikor észrevette, hogy a király akarata felé irányul, és egyedül neki kellene elvállalnia a sereg vezetésének gondját, sokáig és erősen tiltakozott, hol szerzetesi fogadalmát, hol tapasztalatlanságát és erőinek ily nagy teher viselésére való elégtelenségét hajtogatva mondogatta, hogy van a királyi felségnek sok híres, nemzetes, világi rendű embere, akihez e tisztség sokkal jobban illenék, megnevezte a jelen levő nádorispánt meg a távol levő vajdát — mindkettő jeles hadakban forgott, és vezérlésben Magyarország minden fiánál tapasztaltabb -, rajtuk kívül György grófot és Petényi Pétert, kik, ha ifjak is, mégsem 76. Augusztus 14.
