Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

III. Brodarics István szerémi püspök búcsúlevele I. Ferdinánd királyhoz (1527. március 18., Dévény)

III. BRODARICS ISTVÁN BÚCSÚLEVELE ES EGYEB FORRÁSOK

6. Brodűrics István leírása a mohácsi csatáról

Igaz történet

a magyarok és Szülejmán török császár mohácsi ütközetéről

Előszó az olvasóhoz

II. Lajos aranyforintja

Magyar Nemzeti Múzeum, Éremtár, K-A (1520)

Azt gondoltam, megéri a fáradságot, ha a háborút, melyet az isteni Lajos, Magyar- és Csehország királya, az igaz derekasság századunkban egyetlen példája, a leghatalmasabb török császár, Szülejmán ellen inkább bátorsággal és kényszerből, mint akár erővel, akár sikerrel vívott nemrégiben, és amelyben elesett, röviden leírom, már csak azért is, mert látom, hogy egyrészről néhányan az eseményeket másképp mesélik, mint megtörténtek, másrészről pedig egyesek meg nem szűnnek hol egy, hol más váddal illetni a mieinket, és a csata szerencsétlen kimenetelét nem az emberi dolgokban szokásos esetle- gességnek, hanem álnokul a mieink bűnének tulajdonítják.48 49 O, emberi szeren- 7 csétlenség nyomorult sorsa, hogy tudniillik nemcsak önmagában elég súlyos és fájdalmas, hanem még mindazt, amiről akár úgy látszik, hogy megtörténhetett volna, akár úgy, hogy nem, a szerencsétlenség áldozatainak szokták felróni, s néha még gúnyolódva is! Látom, hogy mi is és nemes királyunk, aki Krisztus hitéért és más keresztényekért nem habozott életét kockára tenni, ez oly szép és szent cselekedetért nemhogy dicséretet nem kapunk, de még meg is köveztetünk, és e borzasztó nyomorúságunkért azoktól, akikért azt elviseltük, még legalább valami sajnálatot sem érdemiünk, azoktól, akik — nem tudom — vethetnek-e mást joggal a szemünkre, mint hogy az időtől fogva, amelyben a jóságos Krisztus Isten vezetésével Szkítiából kijöttünk, és Krisztus hitét fölvettük, a többi kereszténynek mindig pajzsa és bástyája voltunk, és hogy ebben a kereszténységnek tett — véleményünk szerint kitűnő — szolgálatban elvesztettünk már két királyt, mindkettőt ugyanabból a Jagelló törzsből,44 rajtuk kívül annyi sok mindkét rendbeli főembert, annyi sok nemest és katonát, a köznép megszámlálhatatlan sokaságát, miközben Isten akaratából magunk súlyosnál súlyosabb polgárháborút és testvérharcot vívtunk, és e harcok bűnét ki-ki a másikra kente. Lehetett volna — mondja majd valaki — e háborúban sok mindent jobban intézni, mi pedig azt mondjuk, hogy nem volt még eddig sem oly hatalmas, sem oly szerencsés király vagy népség, melyet ne sújtott volna olykor balsors is. Mi azután is azt fogjuk gondolni, hogy a keresztény társadalommal szemben dicséretesen cselekedtünk, ha esedeg talál is olyan másik nemzetet, mely azt a külső ellenségtől több mint ötszáz

48. Brodarics elsősorban Johannes Cuspinianus nyomtatásban is megjelent beszéde ellen hadakozik (lásd erre részletesen a II/l. alfejezetben leírtakat). Cuspinianus művét az előző, a II1/5. alfejezetben ismerheti meg az olvasó.

49. Jagelló 1. Ulászló magvar király (1440—1444) 1444 ben, a várnai csatában, II. Lajos (1516—1526) pedig Mohácsnál esett el.