Dr. Fekete Lajos: Bevezetés a hódoltság török diplomatikájába : Első füzet (Budapest, 1926)

ELŐSZÓ írta dr. Csánki Dezső

urál-altaji nyelvészet tanára, újabban pedig Karácson Imre egy okmánytárkötetének (Török-magyar oklevéltár, 1533—1789, 1914) és egy tanulmányának (Egy egri török emlékirat, 1913) kiadásával a Szent István Társulat segítette elő a Magyar Tudományos Akadémia által kitűzött cél elérését. De e müvek inkább csak a törzset alkotják. Az abból idők folyamán sarjadzó hajtásokat, a szakfolyóiratokban megjelent különféle értekezéseket és fordításokat nem lenne helyénvaló itt felsorolnunk. Azonban már a fentebbi vázlatos elösorolás és az abban megnevezett személyek életviszonyai is mutatják, hogy a magyar értelmiség rétegeit valami ösztönös vágy és kötelességérzet késztette, hogy nagy akaraterővel akár vezetés nélkül is kiképezze magát ezen, a közönséges érdeklődéstől távolabb eső tudományos terület továbbmüvelésére. Ez a vágy vezérelte dr. Fekete Lajost is, mikor a legkedvezőtlenebb életviszonyok közepette, messze Észak-Ázsiában, mint hadifogoly, török társaitól ezek nyelvét alaposan eltanulván, az ezzel és a törökség történetével való foglalkozást megszerette, és szerencsés hazaérkezése után ezekre vonatkozó tudományos ismereteit, nemsokára mint az Országos Levéltár tisztviselője, itteni tudományos körök, főleg pedig Németh Gyula egyetemi tanár segítségével s minden elismerésre és hálára kötelező támogatásával, azután a bécsi egyetemen Kraelitz Frigyes tanárnál és törökországi utazása alkalmával kibővítette, s ekként a szerencsétlenséget és balsorsot erős hittel, elhatározással és kitartással az értékes alkotás nemes alkalmává változtatta. Vele együtt sokan érezzük, hogy a törökség múltjának tudományos kutatása, az e téren eddigelé elért eredmények, kötelességet rónak a jelen nemzedékre is. E gondolatnak újabban dr. gróf Klebelsberg Kuno, a Magyar Történelmi Társulat elnöke, 1920. évi május hó 14-én tartott programmbeszédében adott kifejezést, amikor is a magyar történetírás megoldandó feladatairól szólva, a töröknyelvü forráskutatás modern megalapozását és intenzitásának fokozását is sürgette s a magyarságnak e téren való kötelességére rámutatott. (Századok, 1919—20. 331. I.) Most, hogy ezen régóta óhajtott kiadványt a m. kir. Országos Levéltár nevében az elhunytak emlékezetére és — reméljük — az eljövendők épülésére közrebocsátjuk, részemről örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy Őt szívem egész melegével üdvözöljem s Neki törekvéseink megértéseért és támogatásáért úgy a magam, mint a vezetésem alatt álló intézet nevében legőszintébb köszönetemet fejezzem ki. Budapest, 1926 november 10. Dr. Csánki Dezső.