Dr. Fekete Lajos: Bevezetés a hódoltság török diplomatikájába : Első füzet (Budapest, 1926)
PALAEOGRAPHIAI RÉSZ
A kódexekben viszont úgy a vonalozás, mint a lapok keretezése az arányos és csinos munkának egyik föltétele és így mulaszthatatlan feladat volt. Ezekben a sorokat legszívesebben vakvonalakkal jelölték, főleg azért, mert ezen eljárásnál elmaradt az a munka, melyet a ceruza nyomának eltávolítása okoz. Sorközök. Az írás vezetésére általános szabály volt, hogy „a betűk szorosan, a sorok ritkán álljanak" &j** JJ^ ' v3s^ .Ar*-)1 Tapasztalható, hogy e szabályt főleg az ünnepélyes okleveleken igyekeztek betartani; két métert meghaladó papiroson alig helyeztek el többet 20—22 sornál és a félméter hosszúságú oklevelek rendszerint 7—8 sorból állanak, a sorok tehát meglehetős távolságra esnek egymástól. Lehetséges, hogy a törökök e szokást az araboktól vették át 2 s miután szabállyá lett, egyszerűbb képzettségű másolóik is igyekeztek azt betartani. Az írást széles sorközökkel kezdték, utóbb azonban, hogy mondanivalójuk számára elegendő hely maradjon, soraikat összeszorították. A sorok A sorok végét sűrűbben, tömöttebben írták és vége. hogy lehetőleg sok szöveget befogadhassanak, fölfelé kanyarították, a sorokat tehát meghosszabbították. A sor utolsó betűjét hosszan elnyújtva írták le és tekintet nélkül a betűnek eredeti alakjára, mindig körülbelül ugyanazon formában, úgy, hogy a sorok vége futólagos pillantásra külső hasonlóságot, azonos betűket mutat. E hosszan elnyújtott vonalak, mint betűk, a hódoltság korában még hozzátartoztak a szöveghez. Az újabb korban — körülbelül 1800 körül — e szokás tovább fejlődött. A sorok végéről a következő sor végéig egyegy vonal görbül lefelé; e vonal már nem jelent betűt, de nem is puszta dísz, hanem azt akarja megakadályozni, hogy helyére valamit illetéktelenül beszúrjanak. AZ ÍRÁS. A hiva- Az oszmán-törökök nemcsak török nyelven talosan használt írtak. Az általuk másolt kódexek kozott nagynyelvek. gz £ mu ara b_ £ s perzsanyelvű munkát találunk, 1 MTA török kéziratai, 4° 57. sz. 2 XV. századbeli arab okleveleken 8—10 cm-es sorközök vannak. (Archivio di Venezia, Turcica.) melyek vallástudományi, illetőleg szépirodalmi tárgyúak, tehát azon tárgykörökbe tartoznak, melyekben a törökök e népeket mestereiknek tekintették. A kódexeken kívül okleveleiket és hivatalos irataikat sem írták kizárólag török nyelven. A perzsákhoz és arabokhoz intézett leveleket sokszor ezek saját nyelvén, tehát perzsául és arabul fogalmazták, mikor pedig a nyugati népekkel való kapcsolatuk erősbödött, időnként ezek nyelvén is bocsátottak ki hivatalos iratokat. Főleg görög, szláv (szerb, bosnyák), magyar és olasz nyelven írtak, elvétve azonban latinul, örményül és németül is. 1 Az idegen nyelvek használatának praktikus célja volt: a közvetlenebb kapcsolat megteremtése. Ezen eljárás nem mondható esetlegesnek: nemcsak az idegen nép (pl. görög, szerb) önállóságának korában, hanem — legalább helyenként — leigázása után is kimutatható. E tekintetben sajátságos szerep jutott a magyar nyelvnek. A hódoltság korában nem a meghódított területen működő magyar testületek (pl. városok) és a török hatóságok, hanem egyrészt a bécsi udvar és a kerületi kapitányok, másrészt a budai pasák közötti érintkezés eszköze volt. 'Ali pasa 1552-ben és 1553-ban még nem tudja elolvastatni a magyarul, majd a „hitetlen nyelven" (kjafirdze: Jfá) hozzáintézett levelet, de utódai 1554 óta úgy az udvarral, mint a kerületi kapitányokkal magyar nyelven leveleznek. 2 Az idegen nyelveken kibocsátott okiratokat ezeknek saját betűivel, kivételesen arab betűkkel írták. 3 Tovább menve ezen eset ellenkezője is megállapítható, az t. i., hogy töröknyelvű szöveget — okiratot is — idegen (latin, cirill) betűkkel írtak. 4 E dolgozat kizárólag az arab betűkkel török nyelven írott okleveles anyaggal foglalkozván, csak az arab írásnak legjellegzetesebb, a törökök által a hódoltság korában, tehát a XVI—XVII. században leginkább használt típusait ismerteti. 1 WMBH III. 346., IV. 393. 1. Glasnik V. 217. 1. A bécsi és velencei levéltár turcicái. 2 Leveleik közül 451 darabot „A budai basák magyarnyelvű levelezése I. 1553—1589." cím alatt Takáts Sándor, Eckhart Ferenc és Szekfű Gyula szerkesztésében kiadott a Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1915. 3 WMBH I. 496. 1. 4 Glasnik XXVI. 551. 1. A saru-haniak pénzeinek H. 800 (= a. D. 1397/8.) előtt latin betűs felirata volt. (TOEM II. 619.1.)
