Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ 1922-ES VÁLASZTÁSOK

vich érdekében visszalépjek. Miután azonban a községek vezető férfiai mind odanyilatkoztak, hogy ebben az esetben kényszerülve volnának egységesen Pallavicini mellett állást foglalni, úgy láttam, hogy a kerület a párt részére csak akkor biztosítható, ha a küzdelemben a mellettem álló tekintélyes csoport teljesen egységesen vesz részt. Az első választáson ez meg is történt, és az eredmény feltevésemet teljes mértékben igazolta. A pótválasztáson azonban kiderült, hogy a választóknak az a része, mely a hivatalos jelölt mellett foglalt állást, a további küzdelem során nem állott egységesen a párt zászlaja alá. Ennek indokai a következők: Petrichevich Horváth államtitkár úr szavazóinak nagy része, tehát kb. 3500 szavazat azokból a választókból került ki, akikre mint állami alkalmazottakra, a kormány jelöltjének méltán lehetett számítani. így elsősorban a vasutasokból, a kerületben levő állami ménesbirtokok alkalmazottainak és tisztikarának szavazataiból, a posta, a közigazgatás tisztviselőiből, valamint ama birtokosok befolyása alatt állók szavazataiból, akik a kormánnyal nexusban állottak. A községek lakossága; a független gazdák, iparosok, kereskedők, valamint azok a polgárok, akikre közvetlen befolyást gyakorolni nem lehetett, egyéni meggyőződésükhöz híven támogatták a kormányt és szavazatukkal a második választáson is az Egységes Párt jelöltjét támogatták. Meglepetésszerűen hatott, hogy éppen az előbb felsorolt szavazatok legnagyobb része a pótválasztáson Pallavicinire adatott le. Ennek okait keresve a következőket sikerült megállapítani: Bár Forster Zoltán Tolna megyei főispán azonnal az első választás lezajlása után hivatalosan tudatta az összes hatóságokkal, hogy tekintettel Petrichevich Horváth államtitkár bukására, a párt hivatalos jelöltje én lettem, s Éri Márton alispán is mindent elkövetett, hogy a közigazgatás tisztviselői mellettem foglaljanak állást, a dombóvári főszolgabírói hivatal részéről a főispán úr többszöri beavatkozása után sem tapasztaltam támogatást, sőt úgy látszott, hogy éppen ez az a hely, ahonnan tudatosan a hivatalos jelölt ellen dolgoznak. Mikor az első választás után, május hó 30-án Dombóvárra érkeztem, legnagyobb sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy Kenézi főszolgabíró úr nincsen hivatalában, hanem a pécsi püspök kíséretében bérmakörútra utazott, ahonnan csak június 2-án tért vissza Forster főispán úr egyenes utasítására. Hivatala vezetésével távollétében Szabó Elemér szolgabírót bízta meg, aki köztudomás szerint legádázabb ellenségem volt már az első választáson. Ellenséges magatartását bizonyítja az a tény, hogy május 31-én két kocsolai kisgazda jelentkezett, hogy tőle amerikai úthoz szükséges hatósági iratokat kikérje, és akkor nevezett szolgabíró utána nézett, hogy kire szavaztak, és kérdezte, kire fognak szavazni, és amikor ezek Balogh Gyulát említették, akkor káromkodás közepette egyszerűen kidobta őket, mondván: „ha Balogh Gyulára szavaztok, úgy nincs bizonyítvány". Természetesen ezt a két kisgazda Kocsola község lakosságának elmondotta, és ennek tulajdonítható az, hogy a pótválasztáson alig 28 szótöbbséget kaptam Pallavicinivel szemben. Ezzel szemben egy más alkalommal Űj dombóvár állomáson vasutasok társaságában nyíltan hangoztatta, hogy nem Balogh Gyulát, hanem Pallavicinit kell támogatni. Szabó szolgabíró úrnak ezen ténykedéseiről azonnal jelentést tettem a főispán úrnak. A községeket járva csodálkozással kellett tapasztalnom, hogy még június 2-án, tehát a választás előtt 48 órával is akadt jegyző, aki azt mondotta, hogy ugyan sejti,