Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK
Azok a teendők, amelyek a szanálási programban meg voltak állapítva, megtörténtek. Az állami háztartás egyensúlya megvan, a Jegybank a programnak megfelelően működik, a pénz értéke állandó. Mindezek az eredmények, amelyeket tényékként állapítok meg, azonban csak előfeltételei a további fejlődésnek, azok továbbra is állandó ápolást igényelnek, és maradandó voltuk csak úgy biztosítható, ha következetesek maradnak azoknak az elveknek érvényesítése terén, amelyeken, mint említettem, maga a talpraállítás terve felépült. Nem kívánok ezúttal annak a taglalásába bocsátkozni, vajon a közgazdasági, pénzügyi és kormányzati politika az állandósítás említett feltételeinek az elmúlt esztendőkben megfelelt-e? Egyáltalán nem kívánok rekriminálni. Kizárólag azokra a tervekre szorítkozom, amidőn alábbi észrevételeimet megteszem, amelyek a jövő teendőit illetőleg kormánynyilatkozatokban, meg nem cáfolt hírlapi közleményekben, előterjesztett javaslatokban, kormány kezdeményezésekben megnyilatkoztak. I. A miniszterelnök úr őnagyméltósága a felsőháznak június 22-én tartott ülésében a közhitei egyes kérdéseiről nyilatkozva, 1 annak a véleményének adott kifejezést, miszerint elkerülhetetlennek tartja, hogy a kormány egy új törvénnyel bele ne nyúljon hitelszervezetünk reorganizációjába is. Nem terjeszkedett ki a tervnek részleteire, de úgy látszik, elsősorban a fúziók nyomatékosabb, talán bizonyos esetekben kötelező megvalósítására gondol. Hozzátette a miniszterelnök úr, hogy szükség van a részvényjog reformjára is, mert „ma egyes pénzintézeteknél a részvényes senkivé vált, egy quantité négligeable-á. Vannak egyes intézetek, ahol a vezérigazgatók kizárólagos domíniumnak tekintik az intézetet, ahol a részvényes úgyszólván osztalékot sem kap, vagy legfeljebb könyöradományokat kap. Ezeknek az állapotoknak valóban véget kell vetni anélkül, hogy a tisztességes intézeteknek és azon intézeteknek szemrehányást akarnék tenni, amelyekre ez nem vonatkozik, mert hiszen mindnyájan tudjuk, hogy vannak nagy, tekintélyes intézeteink, amelyek ilyen állapotokat sohasem tűrnének meg, de a részvényjog reformja azokra való tekintettel viendő keresztül, ahol ilyen állapotok nem állanak fenn, és ahol egyes részvényeseknek mint kisebbségnek az érdekeit bizonyos fokig meg kell védeni." Ezekre az itt megnyilvánult nézetekre és tervekre következő megjegyzéseim vannak: Igazán nem tudok pénzintézetet, ahol a részvényes quantité négligeable volna. Lehet, hogy a vidéken egyesek pénzintézeteket alapítottak részvénytársasági formában, hogy pénzüket, mondjuk, jobban kamatoztassák, vagy hogy maguknak vagy hozzátartozóiknak állásokat csináljanak. De itt részvényesekről nemigen lehet szólni. Ezek az intézetek azonban a hitelélet parazitái. Itt lehet szó arról, hogy a vezérigazgatók saját domíniumaiknak tekintik az intézetet, aminthogy az előadottak szerint az is. Jelentőségük, ha van, tisztára helyi. Az utóbbi időben helyenkint nem is veszik már igénybe a részvénytársasági formát, hanem a magánemberek szednek betéteket, ígérnek magas kamatoztatást, kiadják a pénzt még magasabb kamatra, vagy esetenként ellépnek vele. Ezekbe a — hála Isten — sporadikus alakulatokba belenyúlni a kormányzat vagy a törvényhozás apparátusával ugyancsak nem érdemes. A Pénz1 A költségvetés felsőházi vitáját lezárva szólt Bethlen a hiteléletet érintő kérdésekről is. (Az 1927. évi január hó 25-ére hirdetett Országgyűlés Felsőházának Naplója. [A továbbiakban: Felsőházi Napló] H. [június 22.] 423. és köv. o.)
