Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK
1927. június 15. BETHLEN ISTVÁN GRÓF LEVELE SCITOVSZKY BÉLA BELÜGYMINISZTERHEZ A RÁKÓCZIFALVI FÜGGETLEN MUNKÁSKÖR FELOSZLATÁSA ÜGYÉBEN Szigorúan bizalmas! Tisztelt Barátom! Folyó hó 7-ró'l kelt idemellékelt rendó'ri jelentés a szolnok—szajoü vasúti töltési munkálatoknál alkalmazott kubikosok és napszámosok közt észlelt kommunista mozgalomról és szervezkedésró'l számol be. A jelentés szerint az egésznek Tisza Antal és Ragó Antal szolnoki lakosok voltak a kezdeményezői, s ezeknek a szervezkedési tevékenysége azért járhatott különösebb eredménnyel, mert felhasználták erre a rákóczifalvi Független Munkáskör közreműködését. Miután a mellékletből megállapíthatóan nyilvánvaló, hogy a még 1908-ban jóváhagyott alapszabályok szerint megalakult s azóta működő említett munkáskör az itt tárgyalt kommunista jellegű mozgalommal kapcsolatban alapszabályellenes és tiltott irányú tevékenységet fejtett ki, részemről is szükségesnek tartom, hogy az haladéktalanul feloszlattassék. Amennyiben tehát ily értelemben még nem intézkedtél volna, felkérlek, hogy a kör feloszlatását a mellékelt jelentésben foglaltak alapján elrendelni s annak megtörténtéről engem mielőbb tájékoztatni méltóztassál. A csatolt rendőri jelentést légy kegyes betekintés után hozzám visszaszármaztatni. Szívélyes üdvözlettel tisztelő híved: B/l—1927—662. — Gépelt fogalmazvány, aláírás nélkül. 1. sz. melléklet 1927. június 7. DETEKTÍVJELENTÉS A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZOLNOK KÖRNYÉKI SZERVEZKEDÉSÉRŐL 1 Tisztelettel jelentjük, hogy Szolnok és környékein észlelt Vági-párti szervezkedés felderítése céljából a nyomozást megejtettük, s ennek során a következőket állapítottuk meg: 1926 május havától szeptember haváig a szolnok—szajoli vasútvonalon eszközölt töltési munkálatoknál a MÁV kb. 100 főnyi kubikost és napszámost alkalmazott. A munkások legnagyobb része rákóczifalvai lakos volt, akik egész héten munkahelyükön tartózkodtak. A MÁV a munkások részére 10 üres tehervagont bocsátott rendelkezésre, ahol a munkások az éjszakát töltötték. Az itt dolgozó kubikosok és napszámosok között volt Tisza Antal és Ragó Antal szolnoki lakos. Tiszta Antal állandó 1 Ebből az iratból részletek jelentek meg: Dokumentumok a magyar forradalmi munkásmozgalom történetéből. 1919—1929. Kossuth Könyvkiadó 1964. 372—377. o.