Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK

Sietek tehát téged e tekintetben a legteljesebb és legbensőbb meggyőződésem hangján megnyugtatni. Egyébként zárójelben kijelenthetem azt is, hogy leutazásakor tőlem semmiféle megbízása nem volt, illetve ma sincs; amivel azt akarom mondani, hogy ő ott lent egyáltalában nem képviseli inkább vagy jobban az én álláspontomat és az egyes dolgokról való felfogásomat, mint bárki más, akivel az erdélyi urak közül alkalmam van időközönkint kívánságomat és véleményemet közölni. Nagyon kérlek tehát, hogy lemondási elhatározásodat, melyről rosszul esett tudo­mást szereznem, légy kegyes okvetlenül visszavonni. Mint tudni méltóztatol, közéleti tevékenységedet mindenkoron igen sokra becsültem, s így meg fogod érteni, mily rendkívüli módon bántana, ha azt kellene tudnom, hogy az erdélyi magyarság értékes kvalitásaidat nélkülözni kénytelen a maga harcaiban. De kétszeresen fájlalnám ab­szentálásodat a közügyektől, ha arra az a téves felfogás vezetne, hogy én egyeseknek utasításokat adok, amelyek nézeteiddel ellentétben állanak. Szívélyesen üdvözöl tisztelő híved: B\a—1926—755. — Gépelt, aláírás nélküli fogalmazvány. Bánffy Ferenc báró 1926. december 20-án kelt válaszában közölte, hogy az Erdélyi Párt vezetőségi tagságáról való lemondását Bánffy Miklós „mohó érvényesülni akaró" magatartása miatt nem vonja vissza. 92 a 1926. december 17. DRÓZDY GYŐZŐ BETHLEN ISTVÁNHOZ INTÉZETT LEVELÉBEN FELAJÁNLJA POLITIKAI SZOLGÁLATAIT Kegyelmes Uram! Az angol magnetical mannek hívja azt a férfit, aki az embereket szinte akaratuk ellenére magához vonzza. Én is így kerülök most acélporszemként a mágneshez. Ha érdekesnek tartja Nagyméltóságod, megkérem, hallgasson meg. Szó sincs róla, nem képzelem magam vértanúnak. Akinek az orra vérzik, még nem vértanú. Minden ember érzi a maga fontosságát, de én nem értékelem túl magam, ha azt állítom, hogy Pacsán és Kiskomáromban nem a magyar nép vetett ki szívéből. Mindössze annyi volt a szerencsétlenségem, hogy Kegyelmes Uram nem ismert. Ez volt oka annak is, hogy két esztendő előtti közeledésemet nem méltányolta. Engedje meg Nagy méltóságod, hogy most egy őszinte vallomást tegyek. 1921- ben megsemmisítették mandátumomat. 1922- ben betiltották lapomat, a „Magyar Ugar"-t. 1923- ban újra engedélyezték, 24-ben újra betiltották. 1925- ben betiltották a Független Földművesszövetséget, 1926- ban a választások alatt új lapomat, a „Magyarok Vasárnapjá"-t. Mindez 250 holdas birtokom árát emésztette fel. Azt hiszem, lelkileg megmagyarázható tehát, ha néha egy kissé vadabb voltam a kelleténél. Az egyszeri vendéglős, mikor vadkacsát rendeltek és nem volt neki, kere-

Next

/
Thumbnails
Contents