Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)
AZ 1926-OS VÁLASZTÁSOK
1926. július 28. R. NORTONNAK, A SPEYER-BANKHÁZ MEGBÍZOTTJÁNAK LEVELE BETHLEN ISTVÁN GRÓFHOZ A MAGYAR MEGYÉK KÖLCSÖNÉNEK A ROTHSCHILD-BANKHÁZZAL TÖRTÉNT LEKÖTÉSÉRŐL Bizalmas, magánügyben. Őexcellenciája Bethlen gróf Inkepuszta, Somogy megye Excellenciád! Úgy érzem, Excellenciádnak magyarázattal tartozom arra a táviratra vonatkozólag, amelyet július 21-én küldtem önnek; 1 egyben meg szeretném köszönni július 23-án küldött szíves táviratát. Méltóztassék elhinni, hogy csak hosszas vívódás után szántam el magamat arra, hogy szabadságában zavarjam, s bizonyosan nem is mertem volna azt tenni, ha nem kellene attól tartani, hogy az ügy feltételezett jelentőségénél fogva esetleg Magyarország és valamennyi, az ügyben érdekelt fél érdekeire kedvezőtlen ellenhatást válthatna ki. Amint önt táviratilag értesítettem, Bud őexcellenciája az elmúlt hónapban velem és főnökeimmel tárgyalásokat folytatott megyei kölcsönök tárgyában, s több megbeszélésre került sor dr. Bud és én közöttem, valamint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank között (amely itteni érdekeinket képviseli), s ezekről több esetben levélben tájékoztattuk — én vagy a Kereskedelmi Bank — a Pénzügyminisztériumot. A július 15-én dr. Búddal folytatott megbeszélés eredményeképpen a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnöke, miután dr. Bud tájékoztatta afelől, hogy a magyar megyék kölcsöne megérett a tárgyalásra, s hogy Bud vár reám, táviratot intézett hozzám Párizsba, hogy azonnal utazzam Budapestre. Július 18-án éjjel érkeztem ide, s július 19-én éjjel már birtokomban voltak New York-i főnökeimnek ezen üzletre vonatkozó ajánlatai, olyan ajánlatok, amelyek, mint értesültem (s ez az értesülésem azóta megerősítést is nyert), előnyösebbek, mint a Rothschild N. M. et Sons ajánlatai. Megdöbbenésemre a pénzügyi államtitkár elmondotta, hogy a pénzügyminiszter Budapestről való elutazása előtt utasítást adott neki, hogy a lehető legsürgősebben kösse meg Rothschildékkal a szerződést. A pénzügyi államtitkár sajnálattal közölte: nincs abban a helyzetben, hogy ajánlataimat megfontolás tárgyává tegye, minthogy 1 Egy nappal korábban, 1926. július 20-án Norton a magyar pénzügyminiszterhez intézett levelében már tiltakozott az ellen, hogy az úgynevezett vármegyei kölcsönügyletet a magyar kormány más pénzcsoporttal szándékozik megkötni. A fenti levél a továbbiakban a vármegyei kölcsönnel kapcsolatos előzetes tárgyalásokkal foglalkozik. A 2 250 000 angol fontos kölcsönügyletet — amelyet két részletben bonyolítottak le — végül is a konkurrens londoni bankárok, a Rothschild et Sons, a Baring Brothers et Co. Ltd. és a J. Henry Schröder et Co. cégek kapták meg magyar partnerükkel (trustee), a Magyar Általános Hitelbankkal együtt. A New York-i Speyer-bankház magyar partnere a Pesti Kereskedelmi Bank volt.