Szinai Miklós: Bethlen István titkos iratai (Budapest, 1972)

Bevezetés

és amely csoporttól az ilyen módszerek sem állottak távol. A sikertelen államcsínnyel „a mellékkormány", Gömbösek, kétségtelenül elérték azt, amit enélkül nem tudtak volna könnyen elérni: Bethlen és a legitimista mágnások együttműködésének felborítását. Ennek az együttműködésnek — Andrássyék részéről — eddig egyik legfontosabb feltétele volt, hogy Bethlen — és ha lehet, Horthy — mellől távolítsák el Gömböst és Eckhardtot. Az államcsíny után Andrássy és Rakovszky István börtönbe került, majd ellenzékbe vonult, Gömbös viszont Bethlen egyik legfontosabb legális munkatársa lett. Most végre napirendre kerülhetett a fő cél megvalósítása: a kisgazdapárt és a renitens kereszténypárti elemek, a nemzetgyűlés felszámolása. Amivel a különítmények csak fenyegetőztek, azt Bethlen végrehajtotta. Amin Bethlen kormányra kerülése előtt és után Andrássyékkal dolgozott együtt, azt most velük szemben valósította meg. Andrássyékkal szemben és a különítmények nélkül. A legitimisták két sikertelen államcsínye után következett egy sikeres államcsíny: Bethlené. De ő jobban előkészítette. Bethlen államcsínyének egyik fontos feltétele volt a különítmények szerepének és maguknak a különítményeknek a gyengülése. Bethlen eddig is felhasználta őket, de mindig arra törekedett, hogy ez ne jelentse a dzsentri önálló hatalmi igényeinek érvényesülését, a különítmények segítségével ne a különítmények, hanem a mágnások hagyományos uralmi rendszerét lehessen helyreállítani.(l) Szüksége volt a különítményekre, de csak a már gyenge különítményekre. 1921 őszén a nyugat-magyarországi bandaakciók felszínre hozták a különítmények belső ellentéteit. A legitimisták és különböző frakcióik, valamint a szabad királyválasztók egymás ellen vívott küzdelmükben kölcsönösen lejáratták egymást. Bethlen, hivatkozva a Nyugat-Magyarország ügyében folyó diplomáciai tárgyalások érdekeire, követelte a bandák leszerelését, s ehhez már megnyerte a különítmények addigi legfőbb patrónusának, Horthynak a támogatását is. A különítmények egy része ugyanis — Ostenburg után Prónay is — a legitimistákhoz csatlakozott, s így Horthy is érdekeltté vált a leszerelésükben. Amikor a bandavezérek megtagadták ebben a kérdésben az engedelmességet, Horthy teljesen ellenük fordult. A különítmények és a hivatalos államhatalom küzdelmében e bandaharcok az utolsó fejezetet jelentették. A különítmények, elveszítve legfőbb támogatóikat, dezorganizálódva, vereséget szenvedtek.(8) 1921 végére nemcsak a nem hivatalos katonai erő gyengült meg, hanem csökkent a honvédség szerepe is. A trianoni békeszerződés értelmében 1921 nyarától éveken át tevékenykedett Magyarországon a győztes hatalmak katonai kontroli-bizottsága, amely ellenőrizte, hogyan hajtja végre a kormány a békeszerződésben előírt leszerelést. A hadsereg és a tisztikar egy jelentős részének a leépítése ismét a kormány helyzetét erősítette. A tisztikar tagjai nem tudhatták, kit érint közülük a leszerelés. Most már nem a kormány függött a hadseregtől, hanem a tisztikar a kormánytól. Elérkezett Bethlen ideje. De a helyzet nyújtotta lehetőségek kihasználását akadályozhatta továbbra is Gömbös befolyása Horthyra. Gömbös segítségével a kormányzó a legyengült katonai erők birtokában is önálló politikai tényező maradhatott, minthogy a hadsereget a kormány és a parlament ellenőrzése nélkül, közvetlenül irányította. Andrássyék nem tudták Gömbös befolyását csökkenteni Horthyra. Bethlennek ez is sikerült.