Hargitainé Báczy Orsolya: Az országos községi törzskönyvbizottság iratai : Betűrendes mutató (Budapest, 1979)

Lajos, Hadik Béla, Kniezca István, Jármy András, Mendöl Tibor, Takács József, Irmédi-Molnár László,/ Részt vett a bizottság munkájában dr, Kiss István a Pénzügyminisztérium, dr. Kovácsics József a Központi Statisztikai Hivatal részéről, s várták a Tudományos Tanács és az Államtudományi Intézet kimildendő szak­értőjét is. A Bizottság végül a következő javaslatot terjesz­tette elő."'"" Az Országos Községi Törzskönyvbizottság ülésein gyak­ran* felmerült az a terv, hogy az 189.6» évi 17. tc. alapján végrehajtott helynévveli ozásokról, azok indokaival együtt hi­vatalos forrásmű jelenje': mer, amely eg-yüttal azoknak a történet:' félreértéseknek elhárítására is hivatva volna, amelyek egy-egy történetileg nem egészen indokolt,'de gyakorlati szempontból szükségessé vált névváltoztatásbél erednek, A mü kiadását ak­korra tervezték', amikor -a törzskönyvezés munkálatai befejeződ­tek, hiszen a magyarázó mü nem készülhetett el előbb, mint ma­ga' a tényleges munka. A szerkesztési elvek kialakításánál ter­mesztésen figyelembe vették a korábbi elképzeléseket. Az első részben az 1898. évi IV. tc. végrehajtásának pragmatikus történetét, a Törzskönyvbizottság szervezetére vonatkozó fontosabb rendeletek gyűjteményét, a tárgyalásoknál követett irányelvek ismertetését, a tárgyalások sorrendjének bemutatását kívánták közreadni. Összefoglalva mindazokat a fon­tosabb intézkedéseket, amelyek érdemesek arra, hogy a Bizott­ság irataiból kiragadva nyilvánosságra kerüljenek és a jöven­dő kutatás számára megmaradjanak. További, legnagyobb része lett volna a munkának a név­változtatások rövid indoklása községenként. A Törzskönyvbizott­ságnak gondot okozott, hogy ezt a részt az egész országra néz­ve egybefoglalva helységnévtárszernen adják-e közre vagy a me­gyéken belül alfabetikus sorrendben. Mindegyik szerkesztési módnál szükséges a kötet végén a régi és az uj neveket össze­foglaló mutató készítése.

Next

/
Thumbnails
Contents