Hajnal István: Az 1642. évi meghiúsult országgyűlés időszaka (Budapest, 1930)

Bevezetés

majd később Dévény Istvánt, az utolsó országgyűlés leghan­gosabb ellenzéki emberét és Szemere Pált, Zákány Pétert, Usz Istvánt és másokat; ismerős neveket az előző országgyűlések küzdelmeiből. 1 Feltűnést keltettek e meghívások az illető részeken, annál is inkább, mert Bornemisza Pál, Rákóczy küldötte is ép ekkor uta­zott a nádorhoz, állítólag előre megbeszélt egyetértésben a megyék embereivel. 2 Ámde a megyéknek nem tetszett az ő tervezett gyűlésüknek ily módon való elintézése. A kassai főkapitány szerint 3 a meghívottak nem akartak mint magánemberek a nádor­hoz menni, azt mondván, hogy gyanússá válnának ezzel otthon megyéjükben, amelyek nem kaptak hivatalos értesítést a megbeszé­lések tervéről. És egyáltalán, — írja tovább a főkapitány, — semmi sem bántja itt inkább az embereket, mint az, hogy még csak szabadon összegyűlniök sem engedik őket, tanácskozásra létkérdé­seikről ; nyíltan beszélik már, hogy szándékosan vesztükre dolgoz­nak odafönn. A sárosiak embere valahogyan mégis már előbb eljutott a nádorhoz, de nem távozhatott valami különösebb eredménnyel, mert Esterházy ezután még kevésbé remélte, hogy a többi nagyon igyekszik majd hozzá. 4 A nádorhoz érkezvén, a megyék gyűlését sürgette az erdélyi küldött, Bornemisza Pál is, de Esterházy ismét az éveleji kassai gyűlés sikertelenségére, a valláskérdés izgalmaira mutatott rá e kéréssel szemben. 5 Ilyen huzavonák folytak a nádor meghívásai körül, de a megyék végeredményképen mégis csak hajlandók lettek volna hozzá küldeni embereiket, mégpedig húsvét utánra, április elejére. 6 Egészen más oka volt annak, hogy a megbeszélések ennek ellenére mégis elmaradtak. Lippay ugyanis, amikor a nagyszombati tanácskozás után, február derekán, Regensburgba visszaérkezett, végleges határoza­tokat eszközölt ki az uralkodótól a tanács javaslatait illetőleg. pos. 1641 N. 4.) — A gyanúról Bornemisza ellen 1. az 1642 jún. 18.-i tanács­kozás iratait. (Iratok, 67—69. sz.) 1 Nyáry levele, 1641 márc. 20. (Iratok, 15. sz.) 2 A prímás a nádorhoz 1641 márc. 4. (Est. lt. 5. köt. 58.) 8 1641 febr. 4. (Iratok, 5. sz.) 4 1641 ápr. 2. (U. o. 11. sz.) 5 Erd. Orsz. Emi. X. köt. 307. 1. 6 Nyáry levele, 1641 márc. 20. (Iratok, 15. sz.)

Next

/
Thumbnails
Contents