Avar Anton (szerk.): A Hunyadiak címereslevelei 1447-1489 (Budapest, 2018)
A Mátyás-kori címereslevelek helye a miniatúrafestészet történetében
a_hunyadiak_cimereslevelei_1447_1489_0115_bent.indd 20 2019.01.16. 10:25:16 pusztult,96 de igazat adhatunk Balogh Jolánnak, aki a mesterkéz azonosságát is feltételezte. 97 Az angyal lemosott arcának halványan derengő előrajza, a szárnyak íve, a lábakon megtorlódó ruharedők biztos megformálása egyaránt magas kvalitásról tanúskodnak. Balogh Jolán nem ismerte eredetiben Bakóc Bálint titeli prépost armálisát, és a régi, stilizált és nem formahű reprodukció alapján jobbra számított. 98 Varasd városának címereslevelén is angyal tartja a címert, 99 ez az angyal�gura azonban meglehetősen távol áll a késmárki címereslevél angyalától. 100 Úgy vélem, hogy a Mátyás-kori armálisok miniatúradíszei elsősorban a megrendelők igényességéről tanúskodnak, meg persze a lehetőségeikről. Igen fontos volna, ha pontosan ismernénk a címerminiatúrák megrendelésének mechanizmusát. Az ünnepélyes formában kiállított, megpecsételt adománylevélen szereplő dátum valószínűleg a parancs dátuma, amint a Jagelló-kor armálisainak relációs jegyzetei sejtetni engedik. A festést technikailag mindenképp szerencsésebb lett volna a pecsételés előtt megejteni. Ma mindenesetre alig ismerünk olyan késő középkori – megpecsételt – címereslevelet, amelyről hiányoznék a címerkép.101 A kora újkorban előfordul, hogy az armálist az uralkodó aláírja, a kancellária lepecsételi, a szöveg leírja a képet, konvencionálisan megdicséri a festő ügyességét, ám a címerkép helye mégis üresen marad.102 Ebben az esetben vagy az anyagi készségek hiányoztak, vagy a lehetőség nem volt adott. A Mátyás-korban az imént ismertetett két példa arról tanúskodik, hogy mindkét megadományozott a legmodernebb, divatos itáliai stílust tartotta a maga számára mértékadónak, és egy itt működő – a királyi udvar számára is dolgozó – olasz mesterhez fordult. Választhattak volna gótikus stílusban alkotó könyvfestőt is, ebből lehetett a több, de sem enyingi Török Ambrus, sem Bakóc Tamás nem a tradicionális modust választotta, hanem az avantgárdot. A nyolcvanas években a budai udvar környezetében nagyot változott a divat. Úgy tűnik fel, hogy a Magyarországra érkezett – vagy már itt készült – olasz reneszánsz díszkódexek megtették a hatásukat. Bár a címereslevelek korán szereplői lettek a hazai miniatúrafestészet történetének, önálló művészettörténeti összefoglalás csak későn született róluk. Radocsay Dénes (1918–1974), aki összegyűjtötte és kiadta a középkori Magyarország falképeinek, táblaképeinek és faszobrainak teljességre törekvő korpuszait, valami hasonlót tervezett a korszak miniatúrafestészetével kapcsolatban is. A címereslevelek jól megragadható kontingensét mindenesetre a teljesség igényével gyűjtötte össze, és több folytatásban közölte az Acta Historiae Artium lapjain.103 Adattára fontos hivatkozási alapja a kutatásnak, és e kötet is tanúsítja, hogy Radocsay Dénes munkáit érdemes forgatni. A Mátyás-korban hangsúlyozta a gótika és a reneszánsz egymás mellett élését; a heraldikában a reneszánsz lassú térnyerését a király uralkodásának utolsó két évtizedében látta.104 Radocsay az egész késő középkort európai összefüggéseiben tárgyalta, és nem keresett határokat a Zsigmond-kortól a mohácsi csatáig terjedő hosszú időszakban. Önálló miniátor-egyéniségeket az armálisok alapján a Jagelló-korban különített el. Balogh Jolán (1900–1988) volt a másik nagy művészettörténészünk, aki rendelkezett a Mátyás-kor armálisai áttekintésének igényével és képességével. A 1920-as évektől elevenen élő, bővülő anyagismeretét jelentősen felfrissítette, hogy az 1981-ben az ausztriai Schallaburg várában, majd egy évre rá Budapesten, a Magyar Nemzeti Galériában megrendezett Mátyás és a magyarországi reneszánsz művészet legfontosabb emlékeit bemutató kiállításon a címereslevelek igen nagy szerepet kaphattak. A reprezentatív válogatás mögött Balogh Jolán szakértelme és koncepciója rejtőzött. Az ezt követően, 1985-ben megjelent 96 Ld. a jelen kötet ben a No. IX. alatt. 97 Balogh 1985, 291. 98 Balogh 1985, 291. 99 Ld. a jelen kötetben a No. XI. alatt. 100 Balogh 1985, 291. 101 A jelen kötetben No. XL. alatt közölt második Feer-armális eredetileg üresen maradt miniatúrahellyel került expediálásra, a rajta ma látható festmény utólag kerülhetett rá. Korábbi példák a jelenségre Zsigmond király 1415. évi megfestetlen címerű armálisa Bossányi Márton részére (DL 50511.) és V. László király ugyanígy befejezetlenül maradt címereslevele Raguza városának (DF 290248.). Az adatokért Avar Antonnak tartozom köszönettel. 102 Mikó 2014b, 649. 103 Radocsay 1958; Radocsay 1964; Radocsay 1965; Radocsay 1966. 104 Radocsay 1965, 246–264. 20
