Haász Réka: 1945. Véget ért a második világháború Magyarországon. Kiállítás a Magyar Országos Levéltárban (Budapest, 2005)
értesítette hivatalos úton az ország vezetőit arról, hogy XII. Pius pápa az elhunyt Serédi Jusztinián bíboros helyébe augusztus 16-án Mindszenty József veszprémi püspököt nevezte ki. 44. Vas Zoltán, a Gazdasági Főtanács elnökének levele Vorosílov marsallnak a széntermelés fokozásáról és a villamosenergia-fogyasztás korlátozásáról (1945. december, MOL XIX-A-10-W/1-16/1945, Gépelt fogalmazvány) Vorosilov levelet intézett a Gazdasági Főtanácshoz, amelyben sérelmezte, hogy a szénbányák termelése 30%-kal csökkent, és „villamosenergia pocsékolás folyik az országban." Ezen kívül a túlzott budapesti áramfogyasztásra, a főváros háztartásainak energiafogyasztására és a közterek, utcák közvilágítására is felhívta a figyelmet. Vas magyarázkodó válaszában azokra a korlátozó intézkedésekre utal, amelyekkel energiamegtakarításokat kívántak elérni. II. 2. ÚJJÁÉPÍTÉS A GAZDASÁGBAN Infláció 45. A Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete titkárának levele a Ladányi nyomdának a nyomdai és papírárak mm ugrásszerű emelkedéséről (1945. szeptember 29., MOL XIX-B-l-r988/1945, Gépelt átírat) A tájékozató közli, hogy a nyomdai munkák árai 1945. szeptember végétől az 1938-as évi irányárak hatvanszorosával, a papírárak pedig az 1944. márciusi árjegyzék hetvenszeresével jgg számíthatók. 46. Az Magyar Tudományos Akadémia kérelme az újjáépítési miniszterhez romeltakarítási és tetőfedési segély megsza- I^KU p vázasáról (1945. július 23., MOL XÍX-D-l-a-11.174/1945, Gépelt beadvány) Az MTA főtitkára az intézmény részére már megítélt két millió pengő minél gyorsabb kiutalását szorgalmazta, mivel: „az összeg még a mai árak mellett sem fedezi a tatarozás' költségeket."