Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

vényes menetdíjak alapján a munkásvonatok utasainak többsége Kelenföldön, Kőbányán, Rákospalotán, Ferencvárosban leszállva városi tömegközlekedési eszközökön folytatta útját a belső kerületek felé. A járműpark növekedése 1956-tól korszerűsítéssel járt együtt, ebben az évben selejtezték az utolsó régi típusú autóbuszt. Az 1958. évi állományban lévő 835 db autóbusz 17,5%-a volt tíz évnél régebbi építésű, 53,9%-ának átlagos kora öt év alatt volt. Az autóbuszok műszaki állapota a második hároméves terv időszakában kedvezően változott. Az autóbusz főműhely anyagbeszerzési gondja csökkent, 1955-1958 között 609 db autóbusz főjavítását végezték. A szállított utasszám a második ötéves terv időszakában 135 millió fővel növekedett. Az egy fővárosi lakosra jutó autóbusz utazások száma 1950-ben 58; 1955-ben 111; 1960ban 196 és 1963-ban 228 volt. E jelenség - több tényező mellett - elsődlegesen három okra volt visszavezethető: - a Budapesten települt iparvállalatoknál dolgozók száma az 1960 évi 597 ezerről 1965-re 632 ezerre változott; - a város külső területein koncentráltan épülő új lakótelepek forgalmi igényét autóbuszokkal elégítették ki; - az életszínvonal emelkedése, valamint a viteldíjnak a megélhetési költségekhez viszonyított relatív csökkenése növelte az utazási kedvet. A viszonylatok hossza 1965-ben 744 km-re növekedett. Az üzembe helyezett új járatok mellett útvonalmódosításokra is sor került. A Csepel keleti peremén a Királymajorban épült lakótelep megközelítésére a 48-as járatot meghosszabbították, ugyanakkor a főváros leghosszabb útvonalú (17,2 km) viszonylatát, az 54-est az egyenletesebb járatkövetés érdekében rövidítették. Új gyorsjárat (117-es) létesült a Harminckettesek tere - Gyömrői úti régi vám épülete között. 1963. jan. 1-től a Törökbálintra közlekedő és megszüntetett HÉV járatokat a Kosztolányi Dezső térről induló gyors autóbusszal pótolták. Az autóbusz üzem kezdettől nem távolsági díjszabást alkalmazott, 1949-től a térképes és vonalszámlyukasztásos kombinációból származó átszállójegyek kerültek forgalomba. Az egyes útvonalakat övezetekbe sorolták és az uticéltól függően válthattak 1,50; 2,-; 3,- Ft-os átszállójegyet. A vonaljegyek ára is az övezetbe sorolás szerint változott. A vonal- és szakaszjegyeket sarokletépéssel kezelték, a külterületi vonalakon pedig dolgozó hetijegyet rendszeresítettek. Egy ideig villamos-autóbusz kombinált átszállójegyek is voltak forgalomban, ezeket azonban a magas ár miatt kevesen váltották. Az állami kezelésbe vételt követő évtizedben a szakaszos hetijeggyel utazók száma megkétszereződött. E változás kapcsolatban van a peremkerületeket behálózó autóbusz járatok szervezésével. Az árbevétel jegyfajták szerinti százalékos megoszlását a következő adatok szemléltetik: Jegyfajta megnevezése 1949 1952 1955 1958 Gyermekjegy Szakaszjegy Vonaljegy Átszállójegy Dolgozók hetijegye Bérletjegy 1,1 1,0 0,9 3.4 6,0 6,7 47,5 44,0 41,8 38,9 32,9 34,2 2.5 4,9 6,2 0,5 0,7 0,9 1,0 7,3 42,6 34,2 5,7 1,2