Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)
II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok
A nélkülözésektől elgyötört fővárosi lakosság a pincékből előbújva, télvíz idején minden közlekedési eszköz híján, várta a villamosvasúti forgalomnak csak távoli jövőre remélt megindulását. Ennek a közlekedési ágnak rendkívül sivár volta még a hozzáértőkben is azt a benyomást keltette, hogy az elpusztult vagy erősen megrongált, megsérült kényes berendezések pótlása, javítása, a sokrétű károknak csak az ideiglenes jellegű kiküszöbölése is bizonytalan időre fog nyúlni, és hogy a fővárosnak korábban oly lüktető élete, a környékkel való kapcsolata beláthatatlan időre bénult meg. Az MKP azonban világosan felismerve, hogy a lerombolt ország a gazdasági-társadalmi és kulturális élet megindulása alapvetően a vasút újjáépítésétől függ, ezért 1945. máj. 20-án kiadta a híressé vált történelmi jelszót: Arccal a vasút felé! Ennek nyomán az egész ország népe önkéntes munkával segítette a vasutasok lelkes újjáépítő munkáját. Megindult az első nagyszabású versenymozgalom az 500 mozdony és 10 000 teherkocsi helyreállításáért. A város felszabadulása után a BSZKRT itthon maradt dolgozói csaknem kivétel nélkül azonnal jelentkeztek a lakásukhoz legközelebb eső állomáson munkafelvételre. A székház jan. 18-án történt felszabadulásával megindították a felderítési munkálatokat, hogy megállapítsák, milyen értékek maradtak meg és milyen intézkedésekre van szükség a helyreállítási munkák megindításához. Megállapították, hogy rendkívül nagy értékű, alig pótolható szerszámok, anyagok, alkatrészek, sőt egész járművek eltűntek. A szerszámok hiánya különösen hátráltatta a helyreállítási munkálatokat, a kézi szerszámokat a legtöbb helyen széthurcolták, a megmaradtak alig voltak használhatók. Súlyos nehézségeket okozott a teherszállító kocsik és gépjárművek károsodása, a nagy kiterjedésű vonalakon az anyagokat, szerszámokat kézi kocsikon kellett szállítani. Szakmunkások, gépjárművek, anyagok és megfelelő műszerek hiányában a sérült kábelek javítása ütközött akadályba. A munkát nehezítette még a külső szolgálattal megbízott személyzet korlátozott mozgási lehetősége, és az a körülmény, hogy az egyes telepekkel nem volt telefonösszeköttetés. A felszabadulás utáni napokban, hónapokban a legelső feladat a romok mielőbbi eltakarítása volt. A fokozatosan helyreállított sínhálózaton először a főváros útjain, terein felgyülemlett szemét- és romtömeget kellett elfuvarozni, egyes helyeken a hullák képeztek közlekedési akadályokat. A helyreállítás az akadályok ellenére gyors ütemben haladt. Az első figyelemre méltó eredmény volt, hogy még Buda felszabadulása előtt, 1945. febr. 7-én elindult az első villamos az újpesti vizitorony és a Forgách utca között 55-ös jelzéssel, de áram hiányában néhány nap múlva meg is szűnt. A belterület felé az első személyszállító járat gőzmozdony vontatással a kőbányai kocsiszín és a Rókus kórház között febr. 22-én indult el. A végleges közúti villamosközlekedés márc. 26-án a Váci úton állt helyre, máj. 1-én pedig a Nagykörúton is járt a sárga hatos villamos. Az ekkor már közlekedő villamosjáratokat és útvonalaikat az alábbi statisztika tartalmazza:
