Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)
II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok
az SZDP-tagok száma, de összességében maradt a kommunisták számbeli fölénye.* 6 ^ A nyomdaiparban a tradícióknak megfelelően választottak: a túlsúlyt továbbra is a szociáldemokraták képezték. Willert Andor a Typographia 1946. februári számában - kitérve a tanulságokra és a hibákra egyaránt - a következőképp foglalta össze a nyomdai üzemi bizottságok egyéves működésének mérlegét: "Nagyon nehéz viszonyok között élünk és éltünk az elmúlt esztendőben. Óriási nehézségeket kellett és kell ma is leküzdenie a dolgozóknak. Természetes szinte, hogy a küzdelmek dzsungeljében a faltörő kos szerepébe csúsztak az üzemi bizottságok, mint az üzemek dolgozóinak első vonalba küldött exponensei. Vállalták ezt annak ellenére, hogy egészen ismeretlen volt előttük gyakorlatilag az a szerep, amelynek betöltésére voltak hivatottak. Ismeretlen volt a szerep, ismeretlenek voltak a körülmények és ismeretlenek voltak a partnerek és ellenfelek egyaránt. Ilyen adottságok közt nem csoda, ha feladatukat még a legjobb akarat mellett sem tudták kifogástalanul elvégezni. Vállaltak olyan dolgokat, amelyeket nem kellett volna vállalniuk, s nem vették észre, hogy a nyomorúságos viszonyok között bűnbakot kereső tömeg előtt olyasmiért is kiálltak, mely nem rájuk tartozott volna." Tanulságos ebből a szempntból egyik legnagyobb nyomdánk, a Magyar Állami Nyomda esete. Mint a nyomdaiparban általában, szinte kezdettől fogva a szociáldemokraták nyertek teret. A fegyveres harcok miatt előbb Pesten, majd Budán külön-külön alakult egy-egy üzemi bizottsága a nyomdának, aztán 1945 áprilisában a kommunista és a szociáldemokrata párt I. kerületi pártközi értekezletén megállapodtak az új, immár végleges üzemi bizottság megalakításában. A választási gyűlésen a grafikai munkások szakszervezetének küldöttje és Schillinger Lajos, a nyomdászok megbízottja az előzetes megállapodás ellenére, együttes tiltakozást jelentettek be Adámkovits István, a pesti részleg üzemi bizottsága elnökének megválasztása ellen. A szociáldemokrata nyomás eredményeképp 201 érvényes és 130 érvénytelen szavazat ellenében az elnök és helyettese Szakái Aladár és Rohrer László, szociáldemokrata párti munkások lettek, ideiglenes igazgatóként pedig a párt I. kerületi titkárát, Szakái Ferencet nevezték ki. A viszály ezzel korántsem ért véget, s az egyik üb-ülésről a kommunisták kivonultak, kifogásolva azt, hogy a másik munkáspárt nem tartja be a paritás elvét az üzemi élet mindennapos gyakorlatában. Végülis új üzemi bizottságot választottak, amelynek elnöke a kommunista Knurr Ferenc lett - akinek személyével sokan szintén nem értettek egyet -, sőt egyesek írásos kampányba kezdtek. A két párt egységes fellépése után némileg elcsendesedtek az indulatok, annál is inkább, mert a kommunista párt I. kerületi szakszervezeti összekötője maga is leszögezte, hogy Vitt nem a két munkáspárt között van ellentét, hanem egyes személyek között." A sok életfontosságú kérdés közt akadtak nagy port felvert ügyek is: az Athenaeum feletti rendelkezési jog körüli vita. A cég a második világháborút megelőző években a nyomdai-kiadói üzletben egyedülálló helyzetet alakított ki magának: az Est, a Magyarország, a Pesti Napló és a Magyar Könyvterjesztő Vállalat részvényeinek 99-100 százalékát tartotta kézben, és a háború alatt a jobboldal propagandagépezetévé vált. A felszabadulást követően az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1945. ápr. 28-án kiadott rendelete alapján - amely a vezető nélkül maradt vállalatok további működését határozta meg - a magánrészvényesektől független igazgatóság vette át. Mivel a részvények 40 százalékával amúgyis az állam rendelkezett, a nyomda
