Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

magántulajdon alapján kell maradnunk". Az értekezlet mottójaként hangzott el az a megállapítás, hogy a gazdaságban nem a hatalmi viszonyoknak, hanem a meglévő jogrendnek kell érvényesülnie. Nagy jelentőségű volt, hogy aránylag igen rövid előkészületi munkálatok után, 1945. márc. 6-án létrejött az első kollektív szerződés, pontosabban bérmegállapodás, amelyet egyfelől a Gyáriparosok Szövetségének Nyomda- és Sokszorosítóipari Szakosztálya - a munkáltatók érdekképviselete -, másfelől a Magyarországi Grafikai és Rokoniparosok Főnökegyesülete, a Magyar Könyvnyomdai Munkások Szakszervezete és a Könyvkötészeti Munkások és Munkásnők Szakszervezete - a munkavállalók érdekképviseletei - kötöttek. A megállapodás - amelyet az 1945. február eleji debreceni kollektív szerződés megkötése előzött meg - ideiglenessége dacára az érintett iparágakat teljes egészében átfogta: minden nyomdaipari dolgozóra és munkáltatóra egyaránt érvényes rendelkezéseket tartalmazott. A rendelkezések általános érvénye különösen fontos volt azért is, mert a kisebb nyomdákban és kötészetekben nem voltak üzemi bizottságok, ahol pedig voltak, a pillanatnyi helyzettől függően a tulajdonos és az üzemi bizottság is magának vindikálta a tényleges munkáltatói jogokat. A kollektív szerődés szerint a kéziszedők és gépmesterek heti bére 389,20, a berakónőké 223,60, az éjjeli lapszedőké 442 pengő lett. A "szakmunkást heti 250 pengő drágasági pótlék; a munkásnőt heti 150 pengő; a segédmunkást ugyancsak heti 150 pengő drágasági pótlék" illette meg. A vidékre vonatkoztatva a heti bruttó bérekből 15 százalékos levonással állapították meg a bérkategóriákat, amelyeket a helyi szakszervezetek és munkaadók külön megállapodásban rögzítettek. Debrecenben, a vidéki nyomdászat fellegvárában a Debreceni Nyomdai Munkaadók és a Könyvnyomdai Munkások Szakszervezetének debreceni csoportja közt ápr. 9-én újabb megállapodás jött létre, azzal a kikötéssel, hogy "ha az Országos Munkabérmegállapító Bizottság az egész országra kiterjedően újabb munkabéreket állapítana meg, úgy a JelgG/ ideiglenesen kötött munkabérmegállapodás automatikusan megszűnik." A bérmegállapodás mellett a munkáltatókkal megkötött kollektív szerződés nagy vívmánya volt az, hogy a vitás kérdések tisztázásának módját is meghatározta. A szerződés szerint azokat első fokon a vállalatok üzemi bizottságai és a kis nyomdákban és kötészetekben működő bizalmiak közvetlenül a munkáltatókkal vagy megbízottaikkal intézhették el. A kollektív szerződés - először a magyar nyomdaipari munkásság történetében - átfogóan rendelkezett a fizetett szabadság ügyében (az 1938. évi rendelkezések nem voltak ilyen általános jellegűek), mégpedig úgy, hogy hat hónapi alkalmaztatás után egy heti fizetett szabadság járt, öt év után pedig már 14 fizetett munkanapot biztosított. Mint már érintettük, a szakszervezetek a gazdasági küzdelem mellett a pollitkai harc színterei is voltak. Az üzemi bizottságok működése sem volt mentes a két munkáspárt versengésétől. A . működésükben megmutatkozó súrlódások, s a paritás gyakran önkényes értelmezése miatt az üb-rendelet értelmében 1946 elejére új üb-választásokat írtak ki. 1946. jan 12-én jelent meg a két munkáspárt és a Szaktanács közös felhívása a választások előkészítéséről, amelyek szabályos lefolytatásának ellenőrzésére a két párt három-három képviselőjéből úgynevezett Hatos Bizottságot hoztak létre. Az SZDP vezetősége a választással egyidőben felvetette, hogy a paritás elvét következetesen érvényesítsék: ennek eredményeképp az üzemi bizottságokban megnövekedett