Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

évek első felének kísérletei (közigazgatási rendszámos, csoportszámos iratkezelési rendszer) - a részletekben megmutatkozó hiányosságok ellenére - akárcsak országos szinten - elméleti és gyakorlati szempontból egyaránt hasznosnak mutatkoztak az igazságügyi iratok iratkezelése területén. Az 50-es évek második felében és a 60-as években az IM iratkezelése a mélyponton volt. Az 1970-es évek helyes változtatási törekvései ellenére az 1980-as évek elejétől ismét visszaesés tapasztalható. Három sürgősen megoldandó probléma mutatkozik az IM iratkezelésében: az ügyviteli szabályzattól független egységes iratkezelési szabályzat megalkotása, az irattári terv korrekciója a tételszámok visszaállításával, (s ezzel együtt az iratanyag kutatási célokat is szolgáló helyes csoportosításával), az őrzési idők jobb megállapításával és végül a tételszámok szerinti irattározás szigorú megkövetelése

. Végül, ha nemzetközi színvonalú követelményekkel lépnénk fel az IM iratkezelésével szemben is, akkor nemcsak iktatni kellene az iratokat, nemcsak a levéltári anyag leválasztását és a tudományos kutatást jól segítő tárgyi csoportosítást és az azt tükröző tételrendszert kellene kialakítani, hanem e tételrendszernek, (de nevezhetjük irattári tervnek is!) egy - az egész ország szigorúan vett állami (államhatalmi, államigazgatási, bírói, ügyészi, intézeti, testületi) szerveire kiterjedő decimális irattári rendszerbe kellene beilleszkedni, mely egyedül tenné lehetóvé az iratok sokszempontú, országos szintű (számitógépes) nyilvántar tást és feldolgozást is. Ez a megoldás azt eredményezné, hogy az irattermelés szempontjából domináns állami szervek jellegéből fakadó előnyöket jobban hasznosítsuk az iratkezelés és a levéltárügy számára.