Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)
II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok
Az élelmiszeripari miniszter tanácsadó és véleményező testülete a kollégium volt. A miniszter a kollégium véleményének meghallgatása után döntött a vezetésben felmerült, valamint a párt- és kormányhatározatokból adódott feladatok, a minisztérium egészét vagy egyes területeit érintő legfőbb elvi kérdésekben. A kollégium operatív kérdések eldöntésével általában nem foglalkozott. A kollégium elnöke a miniszter volt. Tagjai: a Személyzeti Főosztály vezetője a Tervfőosztály vezetője a minisztériumi főkönyvelő a Konzerv- és Paprikaipari Igazgatóság vezetője a Cukor- és Édesipari Igazgatóság vezetője. A kollégium tagjainak mebízatását a Magyar Dolgozók Pártja Titkársága 1952. ápr. 12-én hagyta jóvá. ' A fentieken kívül a miniszter a kollégiumban az alábbiak részvételét engedélyezte: a Minisztériumi Titkárság vezetője, aki ellátta a kollégium titkári teendőit az Ellenőrzési Osztály vezetője, a pártbizottság titkára. A kollégium ülésein meghívottként képviseltette magát a Pártközpont, a Minisztertanács Hivatala és az Állami Ellenőrzési Központ Élelmezési Főosztálya. A rendes tagokon kívül természetesen részt vettek a tárgysorozatban szereplő témák előadói és az érdekelt főosztályok, illetve igazgatóságok vezetői is. A 01339/1953. II. 17. sz. miniszteri utasítás felállította a Műszaki Tanácsot, az élelmiszeripar műszaki fejlesztése ütemének gyorsítására, az ipari kutatóintézetek munkájának irányítására. A Műszaki Tanács a minisztérium tanácsadó testülete volt, melynek ülésein a miniszter elnökölt. A titkári teendők ellátására függetlenített titkárt alkalmaztak. A tanács tagjait a miniszter az élelmiszeripar legjobb képzettségű és képességű vezetői, mérnökei, technikusai, kutatói, valamint az egyetemek és egyéb tudományos intézmények tanárai közül nevezte ki. A Műszaki Tanács feladata volt: a/ az élelmiszeripar iparági műszaki fejlsztése főbb célkitűzéseinek kijelölése; a gépesítés, szállítás, automatizálás és csomagolás irányvonalainak kijelölése és a megvalósításhoz szükséges műszaki feltételek biztosítása ; b/ kísérleti üzemek létesítésének elhatározása; c/ új gyártási eljárások elhatározása és a főbb irányvonalak kidolgozása; d/ a tárca felügyelete alá tartozó ipari kutatóintézetek által kidolgozott kutatási eredmények gyakorlatba vitelének meghatározása és ellenőrzése; e/ a műszaki propaganda irányainak meghatározása. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1952. jan. 6-án Altomáré Ivánt, a megszűnő Élelmezési Minisztérium első miniszterhelyettesét élelmiszeripari miniszterré nevezte ki, aki tagja lett a Népgazdasági Tanácsnak is. Tisztségét 1956. okt. 25-ig töltötte be, majd 1956. nov. 3-ig Nyers Rezsó követte őt a tárca élén. 1952. júl. 18-tól a Népköztársaság Elnöki Tanácsa Babos Zoltánt nevezte ki miniszterhelyettessé, aki 1953. októberig tartotta meg