Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei III. (Budapest, 1988)

I. Levéltári kérdések

toztatná a meglévő szellemi-politikai erőviszonyokat), aközben a napi, a technikai együttműködés a két intézmény között tökéletesnek tűnt. A könyvtárak például a számítógépes katalógusban rendszerként kapcsolódnak össze. (Itt érdemes mellékesen megjegyezni, hogy az egyetemi és más nagyobb könyvtárakban az Egyesült Államokban mindenütt számítógépes katalógus van, melynek használata azonban még az ilyen rendszerhez nem szokott kelet-európai utazó számára is könnyen elsajátítható). Ugyancsak az egyetem és az intézet közötti jó viszonyt jelzi, hogy a Hoover Institution kutatói egyetemi órákat tartanak, s egyebek közt az is, hogy e sorok írója, az egyetem "vendége"-ként az intézeti könyvtár egyik olvasóhelyiségében kapott ott-tartózkodása idejére íróasztalt. Ezek után nem meglepő, hogy a Hoover-kiadványok egy részét az egyetem gondozza, s talán az sem, hogy összességében az intézet - minden különállásával együtt is - gyakorlatilag az egyetem része. Ezt a sajátos szinbiózist érthetőbbé teszi a gazdasági háttér megvilágítása. A Hoover Intézet az 1986-1987. gazdasági évben 12,7 millió dolláros költségvetéssel számolt. Ezen összeg fedezetének mindössze 4%-át tervezték kormányzati (központi állami) forrásból, alig többet, mint a kiadványok és mikrofilmek forgalmazásából (3%). A költségvetés bevételének legnagyobb része, 38%-a adományokból ered, további 28%-a alapítványok juttatásaiból és az utóbbival lényegében megegyező rész, 27% a Stanford Egyetemtől. Tanulságos ugyanezen költségvetés kiadási oldala is. Az adminisztráció költségei mindössze a 12,7 millió dollár 7%-ára rúgnak. Ezzel szemben tudományos célra tervezték fordítani a keret 53%-át, a könyvtárra és a levéltárra 34%-át, a maradék 6% pedig a kiadványok és mikrofilmezés költségeit fedezi. Azt, hogy a fenti összeg sok-e vagy kevés, nehéz megítélni. Magyarországi mércével mérve természetesen hihetetlenül gazdag az intézet, és kellemesek a munkafeltételek, sőt a bérek is vonzóak. Tisztaság, rend honol mindenütt, s az Amerikára többnyire jellemző, inkább puritán, mint hivalkodó berendezés s felszereltség sem utal pénzügyi gondokra. Még kaliforniai normák szerint is jómódú intézmény a Hoover, amit persze nem olyasmi jelez, mint a munkaszobákban, könyvtári olvasókban, levéltári kutatókban és raktárakban egyaránt jelen lévő légkondicionálás, hiszen ez a szolgáltatás az üzleteken keresztül az autók zöméig általános norma. Mindenesetre az intézet fő működési területei (kutatás, könyvtár, levéltár), illetve témái (Szovjetunió, Kelet-Ázsia, Kelet-Európa, Amerika stb.) szerint már differenciálódik az anyagi ellátottság. Legjobb helyzetben a Szovjetunióval és a Kelet-Ázsiával foglalkozó kutatások vannak, utóbbiak nem csekély japán pénzforrásokból. A hierarchia alsó fokán - ha jól láttam a könyvtár bizonyos állománygyarapítási igényei állnak, amit nem csekély mértékben befolyásol a dollár utóbbi években történt nemzetközi leértékelődése, hisz ez jelentősen megdrágította a nyugat-európai könyv és folyóirat vásárlásokat, megrendeléseket. A pénzügyi helyzet értékeléséhez is támpontot ad, ha tudjuk: az intézet központi apparátusa 26 fő, a saját kiadó kilenc embert vesz igénybe, könyvtár munkatársainak száma meghaladja a 70-et, a levéltárban 22-en vannak, a tudományos részlegnél 38 főmunkatárs, 49 tudományos főmunkatárs, 19 munkatárs, 10 tudományos munkatárs neve szerepel az intézet név-