Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

irányítást kívánt, míg az MKP nem utolsó célja - előlegezhetjük: eredményesen képviselt célja - a tőke korlátozása, a tőkés haszon minimalizálása, sőt megszüntetése, a kisajátítást megalapozó gazdaságirányítás volt. Az azonosnak ható követelések mögött tehát élesen ellentétes végcélok húzódtak meg. Ennek megfelelően éles harc folyt az irányított gazdaság csúcsirányító szervének kézben tartásáért. Az 1945 márciusában létesült Országos Gazdasági Tanácsban a tőkések szava dominált (a tanács 12 tagjából hatot a koalíciós pártok, hatot a tőke delegáltak.) A Tanács nem rendelkezett operatív hatáskörrel s hamarosan háttérbe is szorult az érdemi gazdasági irányításban. A kisgazdák igyekeztek az Újjáépítési Minisztériumot csúcsirányító szervvé tenni, amire a tárcát alapító rendelkezés módot is adott széles körű jogokkal, koordinációs hatáskörrel ruházva fel a minisztériumot az újjáépítő munka egészét illetően. A gyakorlatban az újjáépítési tárca nem vált gazdasági irányítási centrummá: ennek az SZDP és az MKP is ellenállt. Az MKP viszont arra tett kísérletet - utalva a közlekedés újjáépítésének központi fontosságára, hogy a Közlekedésügyi Minisztérium (Gerő Ernő állt az élén) legyen az irányítás centruma. A Gazdasági Főtanács 1945 decemberi létrehozásával aztán a küzdelem egyértelműen az MKP javára dőlt el; a Főtanács elnöke ugyan a kisgazda miniszterelnök, Nagy Ferenc volt, ő azonban közismerten nem értett a gazdasági kérdések zöméhez s idő sem állt rendelkezésére a sűrűn tartott főtanácsi ülések gyakran 30-40 napirendi pontjának anyagát áttanulmányozni, s így a Főtanács munkájának érdemi irányítása s ezzel az anyaggazdálkodás, árszabályozás, hitelügyek, áruforgalom felsőszintű operatív irányítása a kommunista Vas Zoltán, mint a Főtanács főtitkára kezében összpontosult. (A Főtanács tagja volt még a közlekedésügyi és az iparügyi miniszter; valamivel később bevonták a munkába a pénzügy- és a közellátásügyi minisztert is. Nem érdektelen megjegyezni, hogy a földművelésügyi miniszter nem volt hivatalos a Főtanács üléseire.) A beszolgáltatást a koalíciós pártok mindegyike világháborús maradványnak, ideiglenes, szükséges rossznak tartotta. Nyilvánvaló volt azonban, hogy a stabilizáció idején a közellátás minimumának biztosítása csak a beszolgáltatás révén biztosítható. Az MKP 1946 februárjában az összes alapvető élelmiszerekre és iparcikkekre kiterjedő jegyrendszert szorgalmazott s ennek jegyében sürgette az 1946-47. gazdasági évre szóló - minden terményre kiterjedő erősen progresszív - terménybeszolgáltatási rendelet mielőbbi kiadását. Az MKP célja az volt, hogy a központi ellátást az előző évi színvonal kétszeresére emeljék s még némi tartalékot is képezzenek.

123 Kádár János 1946. február elején a nemzetgyűlésen szögezte le, hogy még jó ideig szükség lesz rendkívüli intézkedésekre s arányos teherviselést jelentő progresszív és az újgazdákat védő beszolgáltatási rendeletet sürgetett.

124 Veres Péter is arányos terhelést jelentő beszolgáltatás mellett szólt, de az arányosságot az iparra is értette: az iparban is legyen beszolgáltatás.

125 Nagy Ferenc 1946 február elején jelentette be: készen áll a beszolgáltatási rendelet s a kötelezettségeket a legnehezebb helyzetű gazdaságok is teljesíteni tudják majd.

126 A rendelet miniszteri indoklása szerint a kormány az 1947. évi termésig változatlanul maradó, a pótlólagos kivetéseket mellőző, kellő előrelátással kialakított, igazságos beszolgáltatási rendszert épített fel, amely a parasztságtól a legszükségesebbeket követeli, de azt szigorúan behajtja. A miniszter hansúlyozta, hogy a pénz iránti bizalmatlanság, a pénzbevételek korlátozott felhasználhatósága, az elégtelen iparcikkellátás közepette, az önellátásba zárkózó paraszti törekvések ellenszereként kénytelen a termelési kényszerként is funkcionáló kötelezettségek kirovására. A kivetés alapja továbbra is a szántóterület nagysága lett, mivel az új kateszteri nyilvántartások még nem készültek el s a földreformot követő telekkönyvezés is csak töredékben fejeződött be. A terheket úgy állapították meg, hogy kellő művelés és közepes termés esetén a leggyengébb földeken gazdálkodók is teljesíteni tudják. A beadott