Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

megkezdődött. Noha a lakásállomány és a népesség 47%-ára terjedt csak ki, tehát nem volt teljeskörű, a felmérés megdöbbentő adatokkal szolgált. Kiderült, hogy a népesség túlnyomó része még Budapesten is egyszobás, vagy egy helyiségből álló lakásban lakik (Budapesten a lakosság 62,5%-a, a többi városban 69,8%-a). A lakosság száma 1949-1954 között mindenütt nagyobb mértékben nőtt, mint a lakások száma (Budapesten a lakosság növekedése 11,7%, a lakásoké 3,4%, de még a mezőgazdasági jellegű községekben is romlottak a lakásviszonyok az életveszélyessé vált lakóházak lebontása miatt). A lakások több mint fele nem felelt meg a 2 fő/lakószoba normának. Jelentősen nőtt 5 év alatt a lakásnak használt üzlet-, műhely-, raktár-, pince- stb. helyiségek száma. Ugyanakkor az ipari várossá lett korábbi községekben (Sztálinváros, Komló, Oroszlány stb.) kétszeresére, vagy több mint kétszeresére nőtt a kétszobás lakások aránya, a többi városban viszont jelentősen romlott." Mielőtt az 1953 utáni lakásépítésről szólnánk, szükséges megemlíteni a lakásgazdálkodás terén uralkodó anomáliákat. Az új lakások többségét az Építésügyi Minisztérium építette, más minisztériumok számára. Ezek a minisztériumok maguk is építettek lakásokat saját, ill. a felügyeletük alá tartozó vállalatok dolgozóinak. A városi, ill. kerületi tanácsok az új lakásokból minimális mennyiségben részesültek. A régi, megürült állami lakásokat a tanácsok azoknak osztották szét, akik ilyenről tudomást szereztek. A lakásviszonyok tarthatatlansága annyira égető és egyre feszítőbb politikai probléma lett, hogy a Szabad Nép hosszú cikkben részletezte a lakáselosztás helyzetének tarthatatlanságát.

56 Erre a cikkre reagálva a Város- és Községgazdálkodási Minisztérium miniszteri titkársága összeállítást készített a tanácsokhoz beérkezett panaszlevelekből, amelyek a kormány lakáselosztási politikáját bírálták. A jelentésben többek között az alábbiak találhatók: „...Lőrincen lakom egy szobában... falai 1 1

/

2 méterig vizesek... a kisfiam nyolc esetben volt tüdőgyulladásban..." „.. .a sok lakás után való járásnál megtanultam azt, hogy a dolgozónak kérését egyes szervek milyen körülfontan és ügyesen tudják átpasszolni egyes felettes szervtől a másikig..." „Szüntessék meg azt az elosztási módszert, amely miatt sok ember úgy érzi, csak akkor juthat lakáshoz, ha protekciója van..."") A politikai közérzet romlására mutató jelzések ellenére a lakáselosztási rendszer csak 1956 után változott meg. A lakásépítés célkitűzéseinek megvalósítása érdekében az ÉM Lakásgazdálkodási Igazgatóság (LAKIG) 417 milliós globál keretet kapott az 1953. évre.

58 Ebből az összegből 9900 lakást kellett volna felépíteni. Ezzel szemben a LAKIG lakásépítési tervét csak 68,4%-ra teljesítette, a pénzügyi teljesítés pedig 39,5%-os volt.

59 1954-ben már 9662 lakást adott át a LAKIG (93,6%-os tervteljesítés), noha a lakásépítkezéseken foglalkoztatott munkáslétszám egész évben az összes építőipari munkáslétszám 20%-a alatt maradt, és folyamatosan csökkent.

60 A munkaerő-ellátási nehézségek mellett a lemaradásban a típustervek és költségvetések pontatlansága, az építési időtartam elhúzódása, a kivitelezés minőségi hibái, valamint az építőanyag-hiány játszott szerepet. 1955 elején felmérték a júniusi kormányprogram másfél éves teljesítését. E kimutatásból kiderül, hogy 20345 lakás (állami vagy állami támogatásos) épült, a tervezettnél 4631-gyel kevesebb. Hiányoztak a megfelelő típustervek, gyakori jelenség volt az anyagpazarlás és a felesleges raktárkészlet halmozása, a számlázási visszásságok. A szövetkezeti lakásépítkezésnél a lakások változatlan ára mellett az építési költségek folyamatosan emelkedtek. Az ipari tárcák által épített lakásoknál feltűnő volt a lakások építési költségeinek eltérő volta. Az építési költségvetések és a végszámlák között jelentős, 15-20%-os eltérések tapasztalhatók. Leg-