Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

vállalatok után.

114 Gerő Ernő az MDP I. Szövetkezeti konferenciáján (1948. júliusában) a szövetkezetügy elmaradottságának okát a demokratikus szövetkezeti hagyományok hiányában, ill. abban látta, hogy a felszabadulás utáni lázas munka miatt nem jutott kellő energia a szövetkezetekre, de elismerte azt is, hogy a párt soraiban elméletileg is tisztázatlan volt a követendő út, a szövetkezetek helye a népi demokráciában.

115 Úgy tűnik, hogy a korábban említett, parasztsággal szembeni bizalmatlanság a szövetkezetekkel, még a felszabadulás után alakult földművesszövetkezetekkel szemben is megnyilvánult. A hatalmi pozíciók megszerzéséig, a munkásosztály pártja vezető helyének kétségtelenné válásáig az MKP vezetése nem látta bizonyosnak a paraszti, sőt akár szegényparaszti szövetkezetek szocialista irányú fejlődését.

116 A magyar agrárpolitika végül is 1945-48 között lényegében a Szovjet NEP-rendszerhez mutat hasonlóságot (piaci -erősen korlátozott- viszonyok létezése) azzal, hogy nem hiányoztak belőle a hadikommunizmushoz hasonló jegyek sem (fokozódó termelői érdektelenség, a fő termények termelői feleslegének gyakori teljes elvétele, ami itt-ott már a naturálgazdálkodást idézte s határozottan érvényesült a parasztsággal szembeni kényszer alkalmazása). A hasonlóság nyilván nem véletlen: a kulcspozícióban lévő MKP vezetők mindig a szovjet gazdaság fejlődésének lépcsőit tartották szem előtt. A hadikommunizmusra jellemző rendszabályokat azonban a vezetők hajlandóságán túl a gazdasági helyzet objektív kényszerűsége is előidézte. 6. AZ 1946/47-ES BESZOLGÁLTATÁSI RENDSZER A pédátlan méretű ináflció elhatalmasodásával párhuzamosan, 1945-1946 fordulójától megkezdődtek a stabilizáció előkészületei. A stabilizáció megkövetelte a termelés fokozását, a készletek növelését, az árak-bérek szoros egyensúlyát, az állami bevételek növelését, a készletek központi elosztását, az állami hitelek folyósításának szigorú rendjét. Mindez a háború alatt már kiépült, a felszabadulás után fellazult kötött gazdálkodás felerősítését írta elő. Mint láttuk, a mezőgazdaságban 1945 folyamán is megmaradtak a kötöttségek, de nagy részük csupán csak papíron létezett. A gazdasági - politikai élet minden számottevő tényezője egyértelműen az állami beavatkozás növelése mellett állt. Az MKP már 1945 szeptemberében követelte az alapanyagok, a közszolgáltatások a főbb élelmiszerek árának maximálását, a progresszívebb adórendszert, központi anyaggazdálkodást, a munkakötelezettség szigorú végrehajtását, az újjáépítés szükségletek szerinti tervszerű munkaerő-gazdálkodást

117 1946. februárjában az MKP már intézményesen is centralizált anyaggazdálkodást, jegyrendszer alapján történő közellátást szorgalmazott.

118 Ugyanakkor Varga Jenő rámutatott, hogy a kötött gazdálkodás nem azonos a tervgazdálkodással; tervgazdálkodás csak a szocialista tulajdon túlnyomóvá válásával lehetséges. Arra is utalt, figyelemre méltó módon, hogy a szorgalmazott kötött gazdálkodás célja nem csupán a meglévő készletek hatósági elosztása, hanem a termelés fokozása, az életnívó növelése lehet.

119 A parasztpárti Kovács Imre a nemzetgyűlésen sürgette 1945 végén a legszigorúbb irányított gazdálkodás bevezetését, a kényszerrendszabályokat.

121 A Kisgazdapárt jobbszárnyán álló, majd a pártból kizárt Sulyok Dezső is „offenzív kötött gazdaság", megtervezett rendszer mellett érvelt, elvetve a gazdasági liberalizmus gondolatát.

121 A Hitelbank szakértői is a kormány erőteljesebb gazdasági beavatkozását támogatták, az adott helyzetben elutasítva a kereskedelmi szabadságot; előrelátó és tervszerű gazdaságot kívántak.

122 Természetesen ki-ki mást értett az irányított gazdaság célján. A Kisgazdapárt a magántulajdon sérthetetlensége és a tőkés haszonelvűség alapján álló gazdaság-