Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

a műszaki adminisztráció viszonylag korán di fferenciálódott, és kialakult az igény a rajzos anyag mellett a részletesebb dokumentációk összeállítására. A pesti Szépítő Bizottmány azonban - a nádor jóvoltából - különleges helyet foglalt el a hasonló területek között, hiszen az engedélyezési jogot is megkapta. A budai Építési Bizottmány (Baucomission) ezzel szemben csak véleményezési joggal rendelkezett, és itt az építési engedélyeket már a 19. század elején a városi tanács adta ki. A terveket az építtetők 2 példányban nyújtották be, majd a tanács a bizottmány véleményének meghallgatása után rávezette azokra a jóváhagyási záradékot. A tervek egyik példányát visszaadta az építtetőnek, a másik pedig a Baucomission tervtárába került. A bizottmány -a terveken kívül - saját irattárral nem rendelkezett, a műszaki véleményeket a városi tanács olvasztotta saját anyagába, sőt vitás esetekben néhány tervet is visszatartott (BFL BC tervek, BT tervek). A Baucomission anyagában köz- és magánépületek, kutak, fürdők, malmok, berendezések tervei egyaránt találhatók. A tervekhez mellékeltek helyszínrajzot, és a városi építkezéseknél alkalmanként költségvetést és árajánlatot is, ami a városi tanácsnak, mint beruházónak volt szükséges. A polgári forradalom után, a kapitalista fejlődés meggyorsulásával az építkezések száma, volumene megnőtt, a nagyobb kockázat miatt szükséges volt a korábbinál pontosabb tervezésekre, és a közigazgatásban bekövetkezett differenciálódás nyomán az engedélyezési eljárás általános rendezésére. A technika fejlődése lehetővé tette a korábbinál pontosabb térképek készítését, és azok sokszorosítása - nyomdai eljárással - már nem volt problematikus. A térképek jelentős része forgalomba került, és munkatérkép gyanánt a tervezők számára is hozzáférhetővé vált. így a tervek összeállításakor legfeljebb speciális vázrajzok, helyszínrajzok készítésére volt szükség. A nagyobb építkezések lebonyolítását már egy-egy kőművesmester nem tudta megoldani, és az uradalmi, városi, megyei építkezéseknél a házi kezelésben végzett munka sem volt mindig eredményes. Építési vállalatok jöttek létre, amelyek munkájához legalább a kivitelezés alatt biztosítani kellett a tervdokumentációkat. Változást hozott a térképek készítésében 1848 után az általános adókötelezettség bevezetése, mivel emiatt szükségessé vált az ország egész területének kataszteri felmérése is. Sok műszaki dokumentum keletkezett a jobbágyfelszabadítás végrehajtása során a volt úrbéres területek (elsősorban legelők) elkülönítésével, a határ újraosztásával kapcsolatban. A polgári korszakot három periódusra oszthatjuk: a kiegyezéskor, az első világháború végén, és a felszabadulást követő években jelölve meg a határt. A polgári forradalom utáni évtizedekben a műszaki dokumentumok fejlődése terén viszonylag legkevesebb változás a városokban volt. Az 1850-es, 1860-as években a megváltozott körülmények (nagyobb számú lakosság, több gyár, kereskedőház stb.) miatt új városrendezési tervek készültek, és a városi mérnökök feladatköre kibővült. Több városban önálló mérnöki hivatal jött létre. Budán 1855-ben alakult meg az önálló szakhivatal, Pesten 18581861 között Építészeti Hivatal, majd 1861-1873 között Városi Mérnöki Hivatal működött. A hivatalok létszáma az 1860-as években megnőtt, a korábban a központi szerveknél dolgozó mérnökök egy része a városok szolgálatába állt (pl. Dolecskó Károly, Reitter Ferenc, Halácsy Sándor), mások pedig továbbra is alkalmanként vállaltak ilyen megbízásokat (pl. Pribék Béla, Wohlfarth Henrik). A mérnökök harmadik csoportja most is kizárólag a városoknál tevékenykedett (pl. Friwisz Ferenc, Varásdy Lipót). A mérnöki hivatalok fő feladata a városok lejtmérési (szintezési) térképeinek, rendezési terveinek elkészítése, utcák, háztelkek kijelölése, középítkezések felügyelete volt. A mérnöki hivatal láttamozta a közművek építésével