Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

1955 967 E Ft 1956 765 E Ft 1957 • '- 456o E Ft 1958 555 E Ft 1959 6028 E Ft 1960 6332 E Ft Annak ellenére, hogy ez az összeg nagyobb az ötéves terv beruházási kereténél, mégis az igényesebb termelési feladatokhoz képest kevésnek bizonyult. Csak a gyár öntödéjének korszerűsítésére a KGM Mezőgépipari Igazgatósága szerint 1960-ban 15 M Ft-ra lett volna szükség. Ez a felettes szerv elsődleges feladatnak tartotta ennek a részlegnek a fejlesztését, mivel a törökszentmiklósi öntöde volt hivatott ellátni az igazgatóság vállalatait öntvényekkel. A debreceni öntöde kisebb kapacitásával - a gyár 1955-ben került a KGM Mezőgépipari Igazgatóság felügyelete alá - és néhány éves tapasztalataival, még mostohább körülmények között működve, e tekintetben alig jött számításba. Az igazgatóság 1955-ben kezdeményezte a Város- és Községgazdálkodási Minisztériumnál bizonyos területek átadását a gyár részére. Ennek következtében az öntöde bővülhetett a szomszédos Tejipari Vállalat és a közeli gyógyszertár rovására. Ekkor készült el a szennyvízderítő is. Az üzem másik lényeges szervezeti egysége, a forgácsolóműhely is terjeszkedett, és több importgéppel korszerűsítették. 1957-ben több százezer forintos költséggel felépült a nagyméretű vasdarabok tárolására szolgáló ún. szálasanyagok raktára. Bár ezek a beruházások, felújítások nem jelentéktelen mértékben járultak hozzá a későbbi évek termelésnövekedésének a megalapozásához, de mégsem vették le a napirendről az új telephely létesítésének a tervét. Az új létesítmény megvalósításának gondolata változatlan hévvel foglalkoztatta mind a helyi, mind a felsőbb vezetést. Valamennyi illetékes fórum elismerte, hogy a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár termelési volumenének az emelése területbővítés nélkül szinte lehetetlen. Az üzemvezetés 1959. január 24-én újabb javaslatot juttatott el a területi szervekhez a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár fejlesztése tárgyában, amely az új gyár felépítésére vonatkozó terveket tartalmazta. A vezetés az új létesítményt két ütemben vélte megvalósíthatónak. Az első fázisban csak az iparvágány, a festőműhellyel egybeépített 16653 m

2 nagyságú szerelőcsarnok, a második ütemben az irodák készültek volna el. A javaslattal több fórum is foglalkozott, s szinte valamennyi reálisnak találta és helyeselte. Az előterjesztés alapján a SZOT vizsgálatot rendelt el a gyárban, amely során megállapítást nyert, hogy a II. számú mintegy 5000 m

2 alapterületű, fából készült szerelőcsarnok szuvas, gombás, tetőszerkezetének összeroppanása bármikor bekövetkezhet, majd elrendelte a tűzrendészeti és üzemegészségügyi szempontból életveszélyes csarnok lebontását. Hogy munkaerő-elbocsátást ne kelljen végrehajtani, a vezetés a lebontási rendeletet „szabotálta". Valóban ennek a termelőegységnek a megszüntetése az üzem összlétszámának majdnem felét érintette volna. Az ellenőrzés egészségtelennek nyilvánította a gyár több műhelyét is, így a közel 100 éves forgácsoló II. és a kovácsműhelyt. Mindezek ellenére az új telephely kialakítása még váratott magára, de nem sokáig, hiszen a konkrét előkészületek már 1960-ban megtörténtek. Megközelítően a termelési volumen arányában esett vissza a gyár munkaerő-létszáma is. Az ide vonatkozó táblázat szerint különösen 1958-ban zuhant a létszám a mélypontra, vagyis az 1953-hoz képest több mint felére (9. táblázat). 1955-1958 között főleg a mezőgazdaságból felszívott munkaerők (betanított és segédmunkások) hagyták el tömegesen a gyár területét, és tértek vissza lakóhelyükre az eredeti fog-