Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

problémák közvetítése, az ellenőrzés. Ennek végrehajtása kiszállások vagy a helyi vezetők berendelése útján bonyolódott le. A gyár üzemi bizottsága és dolgozói a megalakuláskor üdvözölték a szövetkezet létre­jöttét, de később, a nehézségek szaporodása folytán, a szétválás mellett döntöttek. A gyár és szövetkezeti központ (Budapest, V., Alkotmány u. 29. sz.) között 1945 őszén szinte állandó volt a vita, amely időnként súlyos nézeteltérésekhez vezetett. A nézeteltérések, súrlódások legtöbbször a foglalkoztatottságot akadályozó nyersanyaghiány, a kért hitelek elutasítása miatt éleződtek ki. Az üzemi vezetés az anyagbeszerzési teendőkkel, a gyakran fővárosban tar­tózkodó Ernszt Istvánt és Csikós Pétert bízta meg. De nevezettek inkább gyakran csak a pa­naszközvetítők szerepét töltötték be. Különösen éles levélváltásra került sor, amikor a gyár egyetlen komoly szállítóeszközét, egy háromtonnás teherautót, a központ a fővárosban visz­szatartotta, csak a sofőrt engedte vissza Törökszentmiklósra. Ezt, mint autóroncsot a Lá­bassy-gyár munkásai a Vörös Hadseregtől munkabér fejében kapták, majd rohammunkával megjavították. Érthető, hogy ennek az élelmiszer- és anyagbeszerzés során sokszor oly jó szol­gálatot tett szállítóeszköznek az elvétele a gyár munkásai részéről jogos felháborodást váltott ki. Ez a felháborodás az üzemvezetést sorsdöntő elhatározásra késztette. Az Iparügyi Minisztériumhoz 1945. november 7-én küldött levélben Morvay Károly Szolnok vármegye miniszteri biztosa tolmácsolva a Lábassy-féle Gépgyár üzemi bizottságá­nak kérését, ezt írta: „A gyár munkásai tisztelettel kérik annak lehetőségét, hogy a szövetke­zetből kiválhassanak, és egy új vállalatvezető kirendelése mellett, szövetkezeti alapon, maguk bérelhessék a gyárat." 7 Az üzem illetékesei már korábban is tettek lépéseket a különválás irányában, és felkér­ték az elhagyott ipari, kereskedelmi objektumok fenntartása, üzembe helyezése és felügyelete céljából létesített Elhagyott Javak Kormánybiztosságát, hogy adjon fel hirdetményt a gyár bérlet útján való hasznosítása érdekében. Az Elhagyott Javak Kormánybiztossága, amely a gazdátlanul maradt, elhagyott üzemeket, telepeket kezelte, több mint négyezer bejelentést vizsgált meg, s később hétszáz objektumról állapította meg, hogy azok valóban gazdátlanok. A kormánybiztosság több száz esetben felügyelet alá helyezéssel, illetve bérbeadással igyeke­zett rendezni a gazdátlanná vált ipartelepek helyzetét. 1945. október 22-én Csikós Péter és Hirth Ferenc az üb nevében levelet írt a MÁVAG budapesti igazgatóságához, amelyben kérte: „Hivatkozással mélyen tisztelt megbízottjaiknak a közelmúltban vállalatunknál tett látogatása alkalmával folytatott beszélgetésünkre, tisztelettel bátrak vagyunk bejelenteni, hogy ez alkalommal említett átvételt munkatársaink örömmel vennék, miért is kérjük, szíves­kedjenek forduló postával velünk közölni azt, hogy vállalatunkat, mint elhagyott vagyont hasznosítás végett nem volnának-e hajlandók már most átvenni, illetve érdekkörükbe be­vonni." 8 Az üzem vasúti felszerelésének (jelzők, féktuskók) gyártásával kívánta a MÁVAG-ot segíteni. A MÁVAG-ra a választás nem ok nélkül esett, erre vonatkozólag a levélben ez ol­vasható : „a mostani nehéz posta- és vasúti forgalomban egyes cikkek beszerzése rendkívül nagy nehézségekbe ütközik, ezért gondoltuk, és határoztuk el magunkat arra a lépésre, hogy együttműködésünket Önöknek felajánlva, kérjük a vállalat átvételét..." A MÁVAG valóban érdeklődést mutatott a gyár bérbevétele iránt, hiszen öntvényeit jól tudta volna hasznosítani, de elrettent az ottani nehézségektől, ezért a kérést nem teljesítette. Az Elhagyott Javak Kormánybiztosságának a Lábassy-féle Gépgyár bérbeadására vonat­kozó, a Magyar Közlöny 1945. augusztus 15-i számában megjelent hirdetményére sem sok érdeklődő jelentkezett. 1946. februárja újabb változást hozott az üzem szervezetében. Az Elhagyott Javak Kor­mánybiztossága 1946. február 28-án hozott 6676/1946. Ma/M-XIV. sz. rendeletével, arra hi-

Next

/
Thumbnails
Contents