Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

I. Levéltári kérdések

A térképek készítése alkalmával egy-egy község határát több darabban vették fel, az anyag hiányai miatt azonban e lapokat ritkán lehet összeilleszteni. A térképlapokon jók az erdők ábrázolásai, pontosak a méretek, azonban e lapok a korabeli, szépen kidolgozott dokumentumokhoz képest csak vázlatok. Az összeírást és felmérést biztosok végezték, akik a mérnökök segítségét csak a bonyolult számításoknál vették igénybe (OL S 77.). A megélénkülő műszaki munkálatok nyomán nemcsak a mérnökök száma nőtt meg, hanem speciális területeken „iskolák" alakultak, és a hasonló munkát végzők, egymás módszereit átvették. Elsőként Krieger Sámuelt és követőit említhetjük a 18. század második feléből. Krieger hadmérnöki végzettséggel rendelkezett, az 1760-as években a helytartótanács „matematikusa" volt, később azonban a kamarától és egyes földesuraktól is kapott megbízásokat. 1780-ban és 1790-ben országtérképet állított össze, utóbbit valószínű Neu ezredes munkái alapján. E térképeknél azonban jobbak kis területeket ábrázoló alkotásai. Különösen érdeklődött a vízszabályozások iránt. 1766-ban tervet készített a Balaton lecsapolásáról, a Sió szabályozásáról (OL S 12. Div. VIII. No. 283.), 1771-ben a Rábavidék rendezéséről (OL S 12. Div. X. No. 52.), 1772-ben a Felső-Duna szabályozásáról. Krieger Sámuel követői a hivatali függőségnek megfelelően elsősorban a helytartótanácsnak alárendelt megyék mérnökei voltak. Jelentős részük még Szempcen tanult, míg a fiatalabbak már az Institutum Geometriáimban szerezték ismereteiket. Kenedits József Vas, Tomasich János Zala, Gerlisch János Veszprém megye térképeit készítette el, a fiatalok közül pedig a Somogy megyei Nagy József, a pozsonyi Eperjessy Ferenc, a Bács-Bodrog megyei Karpe Mihály voltak a legkiválóbbak. A fennmaradt megyetérképek nem nagyszabású alkotások. Készítőik azonban törekedtek a pontosságra, a részletek kidolgozására, a finom vízrajzra. E térképek az OL helytartótanácsi (esetenként kamarai) gyűjteményeiben, illetőleg a területi levéltárak törzsanyagában találhatók. Krieger tanítványai közül kiemelkedik Ballá Antal, Pest megye mérnöke, aki sok vonatkozásban túltett mesterén. A megye közigazgatási térképe mellett birtoktérképeket készített a kamara számára, részletesen kidolgozta a Pest alatti Dunaszakasz térképét, a BudapestSzolnok vonalvezetésű Duna-Tisza csatorna tervét. Az 1780-as években Pest város bízta meg telkekig részletes, bel- és külvárosokra egyaránt vonatkozó térkép összeállításával. Munkája a város első hiteles és pontos ábrázolása (BFL P. átt. 1-3.). Meg kell említeni e csoportban Bedekovich Lőrincet, a Jász-Kún kerület mérnökét, akit az itteni birtokközösségek felbomlása után a határok rögzítésére kértek fel. 19 térképet készített, melyeknek vízrajzi és gazdasági jelentőségük van. A műszaki gárda jól elhatárolható csoportját képezték a 18. század második felében a kamarai mérnökök. Feladatuk a kincstári birtokok térképezése, épületek tervezése, az uradalmakban folyó műszaki munkák irányítása volt. Dokumentumaik szorosan kapcsolódnak a kamara regisztratúrájához (E szekció), az egyes darabok kiemelésére először az 1790-es években került sor. Az iratok közt nem őrizhető, nagyalakú térképekhez már 1794-ben mutatót készítettek, majd 1808-1810 között újabb index összeállítására került sor. A térképeket és terveket ekkor különválasztották, majd mindkét állag újabb kiemelésekkel gazdagodott (OLS 11, T i,T62.). A kamarai mérnökök első feladatai közé tartozott a térképek készítése a jövedelmet biztosító objektumokról és környékükről. 1740-ben Tringl Ferenc Sóváron a sóbányákat mérte fel, 1750-ben Hauer Károly, 1760-ban Kempelen Farkas, 1773-ban Miletz Imre szintén sótárakat, sóutakat térképezett. A kamarai mérnökök már a 18. század közepén lerajzoltak egyes kincstári községeket és birtokokat is (pl. Kovács Sándor Káldi, Kisgeszt, Kneidinger András Szentendre, Hubert Lipót Horgos, Karpe Mihály Nagymaros térképeit készítette el).