Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)

II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok

Leválasztották az építőipartól az építőanyagipart, s külön minisztériumot hoztak létre felügyeleti szervként. Az ipari nagyberuházások megvalósítására létrehozott trösztök kezdettől nehézkesen és rossz gazdasági hatásokkal működtek. A területi szétszóródottság, a minimális gépesítettség, a nehéz fizikai munka, az alacsony fizetések, a laza munkafegyelem, az állandósult tervmódosítások, az alacsony munkatermelékenység, a krónikus munkaerőhiány, valamint a felduzzasztott adminisztrációs apparátus valamennyit jellemezte. Jellemzésül: 1953-ban az adminisztrációs létszám az Építésügyi Minisztériumnál a munkáslétszám 30%, a tanácsi építőiparnál 40%, a Földművelésügyi Minisztérium építőiparánál 21 %, a Nehézipari Minisztérium építőipari vállalatánál 40%-ot tett ki.

9 A centralizáció negatívumai a júliusi kormányprogramot követően különösen szembetűnővé váltak. A beruházások visszafogása, az anyagi lehetőségek beszűkülése, a munkáslétszám csökkenése szükségessé tette az adminisztráció és az apparátus csökkentését. Ezért 1954-ben több határozat született a tervezés, az anyaggazdálkodás, valamint a beruházások és felújítások tervezésének és lebonyolításának egyszerűsítéséről, továbbá az államigazgatási és vállalati apparátus racionalizálásáról.

10 Az átszervezés az Építésügyi Minisztériumot is érintette. Megszűnt az Építőanyagipari Minisztérium, feladatát ismét az ÉM vette át, miután bebizonyosodott, hogy az építőanyagellátás gondjai, problémái ily módon nem oldhatók meg. A termelési főosztályok helyett igazgatóságokat hoztak létre, szám szerint tizenhatot. Az állami lakásépítkezések megvalósítására termelési koordináló szervként létrehozták az ÉM Lakásgazdálkodási Igazgatóságot. Az elképzelés az volt, hogy ez a szervezet képes lesz az állami lakásépítés lebonyolítására, míg a kisiparosok, a szövetkezetek és a megyei tatarozó és építő vállalatok, valamint a házilagos építési tevékenységet folytató, más tárcákhoz tartozó építési vállalatok a magánépítkezés, a felújítások és tatarozások vállalkozói lesznek; az ÉM termelési igazgatóságai pedig a nagy ipari beruházásokkal kapcsolatos feladatot végzik el. Valójában az egyes szervezetek hatáskörileg nem váltak élesen szét, hiszen a korszak legfontosabb jellemzője (e szempontból), hogy mindig kevesebb volt a kapacitás, mint az építési igény. Ezenkívül a különféle építőipari szervezeteknek nem volt egységes gazdája. Az építési vállalkozói ipar megszüntetését

11 követően a kisiparosok nagyrésze szövetkezetekbe tömörült, a szövetkezetek és a kisiparosok felügyeleti hatósága a Könnyűipari Minisztérium volt. A 2080/28/1954. MT sz. határozat az ÉM részére szakfelügyeleti jogot adott, amely azonban csak a szövetkezetekre terjedt ki, valamint a tárcavállalatok építési tevékenységére. 1950 második felétől tehát az ÉM irányítása alá tartozó építőipar a következő szervezetben működött: Minisztériumi termelő igazgatóságok Trösztök, illetve az igazgatóságok alá közvetlenül rendelt vállalatok Tröszti vállalatok Vállalati építésvezetőségek. A megváltozott építési feladatoknak ezek a mamutszervezetek nem feleltek meg, tehát az iparági vezetésnek - a termelési feladatok teljesítése mellett - valamennyi állami építkezés elvégzésére alkalmas területi kivitelező szerveket kellett létrehozni. 1954 elején megkezdődött a trösztök, illetve a felügyeletük alá tartozó vállalatok átszervezése révén megyei építőipari kivitelező vállalatok hálózatának kialakítása. A megyei vállalatok járási főépítésvezetőségekkel kisebb, mozgékonyabb gazdasági egységeket képviseltek, s alkalmasnak tűntek mindenfajta építési tevékenység elvégzésére. Az átszervezések következtében a minisztérium gazdálkodó egységeinek száma 387-ről 218-ra csökkent.

12 Az államigazgatás racionalizálását a 2025/10/1954. MT sz. határozat rendelte el. Esze-