Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei II. (Budapest, 1985)
II. Igazgatástörténet, fondismertetés, tanulmányok
BIKKI ISTVÁN A megyei, a járási és a községi tanácsok végrehajtó bizottságainak Az 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmányának elfogadása után lehetővé vált egy új típusú közigazgatási szervezet, a tanácsrendszer létrehozása. Az Alkotmányban lefektetett elveknek megfelelően fogadta el az országgyűlés 1950 májusában a helyi tanácsokról szóló 1950. évi I. törvényt. A törvény kihirdetésével egyidőben jelent meg a 143/1950. (V. 18.) MT sz. rendelet, amely a szervezés ütemét is meghatározta. A Magyar Függetlenségi Népfront által delegált tagokkal már 1950. június 15-én megalakultak a budapesti városi és a megyei, augusztus 15-én a járási, a városi és a budapesti városi kerületi ideiglenes tanácsok. Október 22-én tartották meg az országos tanácsválasztásokat. Ezután már községi szinten is létrejöhettek az államhatalom új típusú szervei, a választások után pedig a felsőbb tanácsok is elvesztették ideiglenes jellegüket. Jelen dolgozat célja a megyei, a járási és a községi tanácsok végrehajtó bizottságainak hivatali szervezetére és az ezzel járó ügykörökre vonatkozó olyan adatok ismertetése, amelyek az új apparátus létrehozására, illetve első jelentős átszervezésére vonatkoznak. A) A MEGYEI TANÁCSOK VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGAINAK HIVATALI SZERVEZETE 1. A megyei tanácsok, illetve végrehajtó bizottságaik megalakulásával, az új hivatali szervezet létrejöttével az alábbi szervek szűntek meg: 1 főispán, a megyei önkormányzat összes szervei, az Országos Tervhivatal kirendeltsége, a Központi Statisztikai Hivatal kirendeltsége, a Munkaerő-tartalékok Hivatala kirendeltsége, a pénzügyigazgatóság, a mezőgazdasági igazgatóság, a megyei földhivatal, az állami mezőgazdasági igazgatóság, a megyei földhivatal, az állami mezőgazdasági gépüzem megyei alközpontja, a kereskedelmi igazgatóság, az államépítészeti hivatal, a népművelési igazgatás megyei szerve, a tankerületi főigazgatóság, a sportfelügyelőség, a szociális felügyelőség, valamint a tisztifőorvos hivatala 3 . 2. Az 1950. június 15-én létrejött megyei tanácsok 3 végrehajtó bizottságainak hivatali szervezete és feladatköre az alábbi volt: 2.1 Titkárság: 4 - ellenőrzési és információs csoport, - káder- és fegyelmi csoport, hivatali szervezete