Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)

II. Igazgatástörténet, fondismertetések

1948 végén s főként 1949—50 során, az első Ötéves terv kidolgozásakor, majd a terv többszöri átdolgozásai, előirányzatainak felemelése és a terv végrehajtása alatt azonban súlyos torzulások mutatkoztak. A változás talán első jele Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-i kecskeméti beszéde volt, melyben már egy sor kulákkorlátozó intézkedést jelentett be — elsőként követve a Tájékoztatási Iroda júniusi határozatát, mely szerint egyrészt a falusi osztályharc a népi demokratikus országokban éleződik, másrészt mivel nem lehet a szocializmust csak a városokban építeni, a pártoknak irányt kell venni a mezőgazdaság kollektivizálásához. A Tájékoztató Iroda említett határozata egyébként elvetette a szocialista átmenet különböző útjainak lehetőségét. Előtérbe került — a megváltozott körülmények, eltérő adottságok figyelembe nem vételével — a Szovjetunió első 5 éves tervének merev másolása. A határozat kiélezte a párton belüli ellentéteket az agrárpolitikát, szövetkezetpolitikát illetően: Nagy Imre és köre a termelőszövetkezetek mellett még sokáig tűrte, sőt támogatta volna a jelentős súlyú paraszti magánszektort — tökéletesen lebecsülve mindenféle kapitalista tendencia lehetőségét; velük szemben Rákosiék túlbecsülve a tőkésedés lehetőségeit, s mellőzve a középparasztság megnyerésének szükségességét, a tulajdonviszonyok türelmetlenül gyors átszervezésére törekedtek. Rákosiék nem törekedtek az ellentétek tisztázására, hanem egyszerűen negligálták az ellenfelet, s saját koncepciójukat mereven érvényesítették — a korrekciós hajlandóság minden jele nélkül. Az állami vezetés célul tűzte ki az ipar és a mezőgazdaság egyidejű, ugrásszerű fejlesztését, az életszínvonal alapos és általános emelését, a kultúrforradalom végrehajtását, a véderő fejlesztését és a mezőgazdaság gyors kollektivizálását. Az agrár-ipari jellegéhez képest túlzott népsűrűségű, elmaradott mezőgazdasággal és gyengén fejlett iparral rendelkező Magyarországon nem lehetett vitás az iparosítás s azon belül a nehézipar felfuttatásának fontossága, és a többi célkitűzés sem volt indokolatlan. A történelmi átalakuláshoz szánt türelmetlenül megszabott rövid idő, az erőltetett ütemezés, a különböző ágazatok egyidejű és ugrásszerű növekedésének előírása tette a lehetőségektől elrugaszkodóvá. A gyakorlat túlzott méretű és előnytelen szerkezetű iparosítás, igen mérsékelt életszínvonal, s a mezőgazdaság stagnálása — visszaesése lett. Az intő jelek, majd az egyre súlyosabb bajok jelentkezésére a pártegyesülés után a vezetést keményen magához ragadó szűk csoport a korrekciót sokáig lehetetlenné tevő demagóg ellenségkereséssel, megfélemlítéssel reagált. A közvetlen háborús veszélyt a vezetés eltúlozta s a felfokozott hidegháborús légkörben az ország gazdasága ismét hadigazdálkodás jellegű lett. Minden lehetséges erőt és eszközt az iparra, főként a nehéziparra koncentráltak, a marxi újratermelési elméletet alapul vevő lenini iparosítási politikát leegyszerűsítő, dogmává merevítő, a világgazdasági környezet és az élvonalbeli technikai szint állandó változását figyelembe nem vevő sztálini iparfejlesztési szisztéma alapján. E szisztéma a nehéziparon belül pl. elhanyagolta a műszeripart, a vegyipart és az elektrotechnikát, és nem törekedett a szocialista országok létrejött közösségében rejlő kooperációs lehetőségek kiaknázására, sőt a gazdaságosság és korszerűség szempontjainak érvényesítésére sem. A beruházásoknál így főként a politikai célok játszottak szerepet, arányos fejlesztésről szó sem lehetett. Az 1948 májusi Ötéves terv-variáns a 28 milliárdos beruházásból 40%-ot szánt az iparnak és 20%-ot a mezőgazdaságnak; az 1949 áprilisi terv-variáns a már 35 milliárdos beruházási tervből 50%-ot kívánt biztosítani az ipar és csak 17%-ot a mezőgaz-