Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)
II. Igazgatástörténet, fondismertetések
pedig általános rendelkezéseket tartalmaz. Ez utóbbi fejezet 13\ §-ának 1. bekezdése kimondja, hogy a nemzetiségi iskolákban az iskolák külső megjelölésében, a nyomtatványokon, az értesítőkönyvekben a szöveget az illető nemzetiség nyelvén is fel kell tüntetni. Amint látható, az új rendeletek — figyelembe véve az Antifasiszta Szlávok Frontja délszláv tagozatának kritikai megjegyzéseit — messzemenően igyekeztek érvényre juttatni azt az elvet, hogy a nemzetiségi tanulókat saját anyanyelvükön kell oktatásban részesíteni, ugyanakkor azonban a fenti rendeletek ezzel kapcsolatosan semmiféle kényszert nem kívántak alkalmazni, hanem a szülők szabad választására bízták, hogy gyermeküket a nemzetiségi vagy a magyar iskolába íratják-e be. Az új rendeletek kibocsátása önmagában véve — mint ahogy ez ma már bizonyos történelmi távlatból egyértelműen megállapítható — nem oldotta meg, nem is oldhatta meg a nemzetiségi iskolák problémáját. 1945—48 között a nemzetiségi iskolák száma állandóan ingadozott, éppen ezért egy-egy rövidebb periódusban az iskolák számát csak megközelítő pontossággal lehet rekonstruálni. (Erre egyébként a korabeli hivatalos jelentések 14 is félreérthetetlenül utalnak.) Előfordult, hogy valamely nemzetiségi iskola csak papíron létezett, annak következtében, hogy az iskola tanulók hiányában a gyakorlatban nem működött. 15 Sok esetben még azok az iskolák sem rendelkeztek stabil tanulólétszámmal, melyek ténylegesen működtek, mert ez a telepítések hatása miatt állandóan változott. Ez a megállapítás elsősorban szlovák iskolákra érvényes, hiszen a telepítések ezeket érintették a legközvetlenebbül. Ugyanakkor nem lebecsülendő az a negatív hatás, amely a vegyes nemzetiségű területeken a szlovákok és a németek kitelepítésének nyomán a délszlávokat érte, éppen ezért az adott periódusban a délszláv iskolák tanulóinak száma is állandóan ingadozott. A telepítések hatása a román iskolákat gyakorlatilag nem érintette, azonban pontos számuk, tanulólétszámuk tisztázása a további kutatások feladata. További elmélyült és rendszeres kutatások szükségesek annak érdekében, hogy újabb részadatok felszínre hozásával az 1945—48 közötti időszak nemzetiségi iskolahálózatáról valamelyes összképet ki tudjunk alakítani, s a nemzetiségi iskolák és tanulóik számát legalább megközelítőleg rekonstruálni tudjuk. 1945—48 között az említett tényezők miatt a forrásokban viszonylag ritkák az összefoglaló jellegű adatok. Éppen ezért igen tanulságos közelebbről szemügyre venni azt az összefoglaló jelentést, amelyet 1946 március elején a nemzetiségi iskolákkal kapcsolatosan a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a Miniszterelnökség felkérésére készített. 16 Az ügyirattal kapcsolatosan fontosnak tartom megemlíteni, hogy más, a koalíciós időszakban működő nemzetiségi iskolákra vonatkozó, hasonlóan részletes kimutatással a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium levéltári anyagában kutatva idáig még nem találkoztam, ami több mint valószínűleg azokkal a problémákkal van szoros összefüggésben, melyekről fentebb szó volt. Az ügyirat szerint 1946 elején Magyarországon a következő nemzetiségi iskolák működtek:
