Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)
II. Igazgatástörténet, fondismertetések
Személyzeti Csoport Főkönyvelőség Munkaügyi és Munkásellátási Csoport Műszaki Osztály Terv- és Termelési Osztály, valamint Beruházási Osztály működött. Az igazgatóságok élén álló igazgató irányította és ellenőrizte az igazgatóság munkáját és az igazgatóságok keretén belül működő szakmai kollégiumok tevékenységét. Az igazgató főbb feladatai voltak még: biztosítani az igazgatóság területén a népgazdasági terv teljesítését, a párt- és kormányhatározatok, jogszabályok és miniszteri utasítások végrehajtását; valamint biztosítani az iparág kádereinek szakmai és politikai fejlődését. Az igazgató tanácsadó szerve az iparági szakmai kollégium volt. A szakmai kollégium munkaterv alapján vizsgálta meg az iparág legfontosabb termelési és elvi kérdéseit. Az igazgató helyettese a főmérnök (főgeológus) volt, aki annak távolléte vagy akadályoztatása esetén az igazgató általános helyettese volt. Az igazgatótól kapott megbízatás alapján irányította az igazgatóság terv-, termelési, beruházási és műszaki osztályainak munkáját. Az igazgató mellett titkárságok működtek (segédhivatal, kezelőség). Feladatuk volt a nyilvántartás vezetése a határidőkről, a kiadott utasítások továbbítása, a szakmai kollégiumok és igazgatói értekezletek előkészítése, az ügyviteli munka lebonyolítása, az utasítások előkészítése, utasítástervezetek véleményeztetése. Az igazgatósági jogi tanácsadó az igazgatóság irányítása alá tartozó vállalatok jogi tanácsadói és előadói tevékenységének irányításával és ellenőrzésével foglalkozott, megfogalmazta az utasításokat és közleményeket, nyilvántartotta a jogszabályokat, közreműködött a minisztériumi és egyéb szerződések megkötésénél. Az iparigazgatóságok szervezetében működő más egységek feladatköre lényegében azonos volt a VEM szervezeti egységeinek megfelelő ügyköreivel, így ismertetésük nem indokolt a felesleges ismétlések elkerülése érdekében. Az iparigazgatóságok szakmai kollégiumai hasonló tevékenységet fejtettek ki a VEM Műszaki Tanács és Szakbizottságaival. Ezért került sor 1956. I. 31-ig a szakmai kollégiumok felszámolására a már említett 180.068 (I. 2.) 1956. sz. miniszteri utasítás alapján, hogy átadják feladatkörüket a megszervezendő iparági műszaki tanácsoknak és szakbizottságoknak. Az államigazgatás az MDP KV 1953 márciusi ülése, majd az 1954 májusi kongresszus után beinduló egyszerűsítése természetesen a Vegyipari és Energiaügyi Minisztérium szervezetében is hozott változásokat. Szabó Gergely minisztert 1955. jan. 20-án kinevezték a Minisztertanács Titkársága vezetőjévé. Helyét a Vegyipari és Energiaügyi Minisztérium élén Kiss Árpád vette át. A miniszter a minisztérium egyes főosztályainak és iparigazgatóságainak irányítását 1955. december 1-től a következőképpen szabályozta: 17 A miniszter közvetlen irányítása alá tartozott: Minisztériumi Titkárság Tervgazdasági Főosztály Személyzeti Főosztály Minisztériumi Főkönyvelőség Iparszervezési önálló Osztály Kőolajipari Igazgatóság