Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)

II. Igazgatástörténet, fondismertetések

a makrostruktúra szemszögéből is indokolatlan és káros volt. Így mezőgazdaságunk szocialista átalakítása végül is sokkal több zökkenővel, visszaeséssel járt és hosszabb időt igényelt és igényel, mint amennyire türelmes, a lenini elveket követő agrárpolitika esetén szükség lett volna.

46 Az ellenforradalom után az útkeresés évei következtek. Az új, forradalmi munkás-paraszt kormány már 2956 novemberében felhívással fordult a parasztsághoz, s ebben elítélte az erőszakos tsz-szervezést, a „zaklatás" jellegű tagosításokat s mindazokat a módszereket, amelyeknek alkalmazása következtében „évekre visszaesett a magyar mezőgazdaság". A kormány szerint mindez nemcsak a parasztoknak okozott erkölcsi és anyagi kárt, hanem a városi lakosság ellátását is bizonytalanná tette. Hírül adta a felhívás a beszolgáltatási rendszer eltörlését^ (ez már a kormány november 4-i 15 pontos programjában is szerepelt) és az erőszakos tagosítások beszüntetését, majd programként jelölte meg a mezőgazdaság fejlesztését, a magyar mezőgazdaság nemes hagyományainak követését, a parasztság és az agrár szakemberek tudásának-tapasztalatainak alapul vételét, a termelés belterjessé tételét s az anyagi érdekeltség megteremtését. Ígéretet tett a kormány minden szövetkezeti és magángazdálkodás támogatására, de egyben minden kizsákmányolási lehetőség meggátlására is. Az ígéret tartalmazta a szövetkezetek értékesítési és élelmiszeripari tevékenységének lehetővé tételét, valamint a szövetkezeti belügyek tiszteletben tartását is.

48 A begyűjtés átmenet nélküli eltörlésének nem voltak meg a közgazdasági alapjai, de itt a feltétlenül helyes politikai megfontolások döntöttek. A begyűjtést a Nagy Imre-kormány október 30-i ülésén már eltörölte, s visszalépni nyilvánvalóan nem lehetett; az éles belpolitikai helyzetben józanul viselkedő parasztságot semlegesíteni kellett. A beszolgáltatás eltörlése az új kormányzat sikereinek alapköve lett. A korábban kártalanítás nélkül elvett földeket részben visszaadták vagy csereingatlant ajánlottak fel az állami tartalékterületekből; a földrendezések, tagosítások károsultjait is részben kárpótolták. Az útkeresés jegyében 1956 novembere és 1957 nyara között az új gazdaságpolitikáról nagy viták folytak. A régi rendszer már nem, az új még nem funkcionált, a nézetek ütköztetése, a kísérletezés volt soron. Az MSZMP 1956 decemberi határozata kimondta, hogy a tervezés továbbra is alapvető, de feladata a fő népgazdasági arányok, fejlesztési irányok kidolgozása lesz. Úgy tűnt, hogy a tervutasításos rendszer helyébe új irányítási modell lép (az utóbbi híveinek elképzelései sokban közel álltak az 1968-ban megvalósult reform alapelveihez). Végül is 1957 őszére új modell helyett a korrekció igénye lépett előtérbe. Ennek oka a revizionizmustól való félelem, anyagellátási gondok s a tényleges inflációs veszély volt. Emellett a gazdaság felől is igények mutatkoztak a direktutasításos rendszerre. Nem kis súllyal esett latba a biztonságos, gyors konszolidáció igénye sem. Nem következett tehát minőségi fordulat, de reálisabb, közgazdaságilag megalapozottabb tervek születtek, megindultak az előkészületek a reálisabb árrendszer kidolgozására s csökkent a kötelező tervmutatók száma. Ugyanakkor egyelőre hiányzott a nagyon időszerű struktúraátalakítást is tartalmazó kiérlelt koncepció. Az új agrárpolitikát illetően is heves vita bontakozott ki. Egyesek az egyéni gazdaságok abszolút biztonsága, irreálisan magas felvásárlási árak, alacsony mezőgazdasági adók mellett érveltek, állítva, hogy az intenzív kultúrák nagyüzemben nem művelhetők eredményesen: e tábor a szocialista átalakulást meglehetősen hosszú szakaszként tervezte; a vitázok másik pólusán állók jelentős