Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)

I. Levéltártani kérdések

A fent ismertetett helyzet most már érthetővé teszi, hogy miért tolódott át a Levéltári Főigazgatóság és a levéltárak tevékenységének súlypontja 1974— 75-ben a biztonságos megőrzés területére. A tizedik Ötéves tervben (1976—-80) viszont a levéltárügy különböző területeinek harmonikus fejlesztésére törekedtek, de a biztonságos őrzéssel kapcsolatos feladatok teljesen indokoltan, hiszen az itteni elmaradások csak hosszú távon hozhatók be, küzdhetők le, továbbra is ha nem is egyedül, a figyelem középpontjában maradtak, Miközben a szovjet és magyar levéltárak gyűjtőterületi munkája alapjában véve párhuzamos fejlődést mutat — bár a szovjet levéltári igazgatás és levéltárak már sokkal jobban részt vesznek az írásbeli igazgatás fejlesztésében és annak egyetlen gazdái — az iratfeldolgozó, iratfelhasználási munka területén sokkal nagyobb eltérésekkel találkozunk. Az eltérés a levéltári gyakorlat, a levéltárelmélet és terminológia területén egyaránt megfigyelhető. A magyar levéltártanban már általánosan elfogadottá vált az a tézis, miszerint „.. . a levéltáraknak, minden levéltárnak, csak két alapcélja, alapfeladata van: az egyik a levéltári anyag biztonságos megőrzése, a másik annak minél használhatóbbá tétele". /7/ A szovjet levéltárelméletben viszont az iratanyag használhatóvá tétele nem fő feladat, nem fő feladat a gyakorlatban sem. Helyére az iratanyag közvetlen felhasználása került, mint a levéltárak fő feladata. A levéltárak rendeltetésének ilyen lényeges eltérése csak részben magyarázható a szovjet kulturális intézmények gyakorlatra irányultságával. A magyarázatot sokkal inkább az irattárak szerepének változásában találjuk. Nemcsak a levéltárak, a szovjet iratképző szervek, irattárak sem passzív őrzői ma már az iratanyagnak, hanem elvégzik az iratokkal kapcsolaatos mindazon feladatokat, melyeket célszerű az iratkezelés és irattározás folyamán elvégezni. A szovjet levéltárak elérték a 70-es évek folyamán, hogy az iratok rendezetten és a legfontosabb nyilvántartási és kutatási segédlettel (opisz) ellátva kerülnek a levéltárba. A levéltáron belüli munkák között tehát háttérbe szorulhatott a rendezés és az alapvető kutatási segédletkészítés. E helyett és ennek következtében erejüket és figyelmüket részben egy alaposabb, mélyebb tudományostájékoztató apparátus kialakításának szentelhetik. Ennek lényeges részeit az iratokról készített katalógusok (de már a katalóguskártyák készítése is elkezdődik az iratképző szerveknél, az írásbeli ügyvitel folyamán!), és az iratok tartalmára, összetételére vonatkozó tájékoztatók adják. Rendkívül nagy mennyiségű katalógusanyag halmozódott már fel, de nincs még kellőképpen rendszerezve, és — részint emiatt is — nincs még gépi úton feldolgozva. Ma a gépi információszolgáltatás kidolgozása a Levéltári Főigazgatóság egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladata. Tehát nagymértékben az irattárak, iratképző szervek levéltárosokat tehermentesítő szerepének megnövekedése következtében a szovjet levéltárak másik fő feladata nem az iratanyag használhatóvá tétele, hanem a társadalom retrospektív, dokumentum jellegű információszükségletének közvetlen kielégítése. /8/ Megindult a levéltári információs anyag és a társadalom egyéb információs bázisának (könyvtári, múzeumi stb.) szerves egységbe foglalása, és egy átfogó információs hálózat, információszolgálat kiépítése is. A fentiekből következik, hogy a levéltárak a társadalom információszükségletének kielégítésében nemcsak úgy vesznek részt, hogy kutatóikat ellátják az információt tartalmazó iratanyaggal, az iratanyag felhasználáshoz szükséges tájékoztatásokkal, hanem maguk is felhasználják az iratanyagot, maguk is ku-