Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)

I. Levéltártani kérdések

Még súlyosabbak a cikknek a levéltári anyag begyűjtésére, a levéltári anyag gyarapítására vonatkozó megállapításai: „A szovjet levéltártannak a levéltárak kiegészítése és az iratselejtezés terén mutatkozó hiányosságai, e kérdések elméleti kidolgozásának nagy lemaradása azt eredményezte, hogy az állami levéltárak többségében az őrzött anyagból hiányoznak a szovjet társadalom történetének legnagyobb fondjai és legfontosabb dokumentum-komplexumai. A levéltárakban általában a jelentéseket, a rendeleteket és a státusok rendjét őrzik, és az összes más fontos anyag, többek között az alapvető tevékenységre vonatkozó levelezés is visszavonhatatlanul megsemmisítésre kerül. A megőrzött jelentések, utasítások és státusnyilvántartások sem a fontos, vezető hivataloktól, hanem a különféle kis jelentőségű szervektől erednek." /2/ A Levéltári Főigazgatóság a fentiek miatt határozottan és kitartóan szorgalmazta az elkövetett hibák és a meglévő hiányosságok kijavításának a szükségességét. A mélyre ható kritikával egyidejűleg kormányszintű jogszabályok megalkotásával adnak lendületet a levéltárügy fejlődésének. A Szovjetunió Állami levéltári Fondjáról szóló 1958-as minisztertanácsi rendelet változtat a levéltárszervezet túlzott centralizáltságán: csak a SZU központi levéltárait hagyja meg a Levéltári Főigazgatóság közvetlen irányítása alatt, a többi levéltár és az irattárak a köztársasági levéltári igazgatóságok irányítása alá kerülnek. Ezzel párhuzamosan a rendelet mind a levéltártudomány, mind a levéltárakban folytatott tudományos kutatómunka, mind pedig a levéltárhálózat tudományos irányítása területén új követelményeket fogalmaz meg a Levéltári Főigazgatóság számára. Változtat a rendelet a levéltárak és irattárak viszonyán is. Az irattárakat már nem a dokumentumanyag átmeneti telephelyének tekinti, hanem a levéltári anyag őrzőjének is. Ezzel megnövekedett az irattárak jelentősége. Az 1960-as minisztertanácsi rendelet a Levéltári Főigazgatóságot a Belügyminisztériumtól a Minisztertanács irányítása alá helyezi, jelentősen növelve a Főigazgatóság tekintélyét. 1961-ben a Levéltári Főigazgatóság feladatait szabályozták részletesen első ízben. Mivel 1958 óta csupán a központi, össz-szövetségi levéltárak tartoztak közvetlen irányítása alá, figyelmét az egész szovjet levéltárügy tudományos, módszertani és szervezeti kérdéseire összpontosíthatta. Átfogó és nagyobb horderejű volt a SZU Minisztertanácsának 1963. július 25-én hozott rendelete a szovjet levéltárügy megjavításáról. Ez már konkrét intézkedések, feladatok egész sorát írta elő az irattermelő szervek, a Levéltári Főigazgatóság, a SZU Tervhivatala, kutatóintézetei és irodafelszerelést gyártó vállalatai számára az 1963—65-ös esztendőkre. A hatvanas években jelentős eredmények születnek: 30 új levéltári épület készült el, sok régit rekonstruáltak, terveket dolgoznak ki a film-, fotó- és hangfelvételi dokumentumokat tároló levéltárak építésére, modern technikával felszerelt laboratóriumot terveznek a dokumentumok restaurálására és mikrofilmezésére, 1964-ben a SZU Minisztertanácsa elrendeli központi levéltár létesítését a tudományos-technikai dokumentáció, 1967-ben pedig hangdokumentumok számára. Központi helyre mégis ebben az időben az irattermelő szervek iratkezelésének és irattározásának problémái kerülnek. 1966-ban a Levéltári Főigazgatóság szabályzatot ad ki „A Szovjetunió intézményei, szervezetei, vállalatai iratkezelésének és irattári munkájának alapvető szabályai" címmel, amelyben első ízben