Káposztás István: Új Magyar Központi Levéltár Közleményei I. (Budapest, 1982)

II. Igazgatástörténet, fondismertetések

Házhelyigénylés. Ugyancsak az adatgyűjtésnek az alkalmával igyekeztem áttekintést szerezni a házhelyigénylések mértékéről és előrehaladásáról. Felhívtam tehát a városo­kat és a községeket annak bejelentésére, hogy hány házhelyet igényeltek, azo­kat kijelölték-e már, illetőleg a térbeli kiosztásra nézve a tervek elkészültek-e. 66 helyről beérkezett válaszból megállapítottam, hogy a házhelyek igénylése 40 városban és községben történt meg, de mindössze csak 10 városban, illetve községben készült terv a kiosztandó házhelyek elhelyezésére és felosztására. Viszont megállapítottam azt is, hogy 10 városban, illetőleg községben az igényelt házhelyek száma eléri a jelenlegi házak számának 25%-át, sőt 17 helyen meg is haladja azt. 7 városban pedig az 50%-ot is eléri. Erre vonatkozó számszerű ki­mutatásomat jelentésem .. . sz. mellékleteként mutatom be . .. (A házhelyek kijelölésének mindenütt a városias kialakításra szánt terület határán kell megtörténnie a főútvonalak védelmének szem előtt tartásával. A házhelyelosztás nem szolgálhat arra, hogy az igénylők a városokban „belterületi konyhakerthez" jus­sanak.) Az országos építésügyi szabályzat. A vidéki városok és községek építkezéseinek tervszerűvé tételére országos építésügyi szabályzat megalkotását határoztam el, amelynek elkészítésére és kiadására az 1937 :VI. tc. 22. §-a ad módot... (A kormánybiztos kirendeltségei útján tájékozódott a helyreállításokhoz okvetlenül szükséges építőanyagszükséglet felől, s egyben felmérést indított az építőanyaggyárak teljesítőképességének megállapítására. Az adatok birtokában tárgyalást kezdhet az iparügyi miniszterrel a jövő évi fokozottabb építőanyagtermelés biztosítására. E terü­leten nagy előrehaladást jelentene, ha az anyagzárolási jogot a kormány az építésügyi kormánybiztosra ruházná.) A vidéki helyreállítási és újjáépítési problémák. Nagy súlyt fektetek arra, hogy a vidéki újjáépítés problémáiról állandóan tájékoztatva legyek. E célból szükségesnek tartottam az elmúlt negyedévben több, vidéki újjáépítési kérdésekkel foglalkozó értekezlet összehívását. „Balaton" értekezlet. A Balaton-vidék újjáépítése. Értekezletet tartottam a Balaton jövőbeni kialakításának egységes előkészí­tése tárgyában. Az újjáépítés keretén belül a Balaton-vidék újjáépítésével külön kell fog­lalkozni és külön összehangolni azokat a tényezőket, amelyek a jövőre nézve a Balaton kialakítására nézve döntőek. E kérdésben érdekelve van a Népjóléti Minisztérium, az Országos Földbirtokrendező Tanács, valamint a Balatoni Intéző Bizottság is. A Balaton jövőjének biztosítása. Ezeknek a szerveknek a bevonásával olyan elgondolást akarok megvalósí­tani, amely hivatva van a Balaton jövőjét biztosítani. A Balaton mentén a ház-

Next

/
Thumbnails
Contents