Bevezetés - A váci székeskáptalanról

12 A váci székeskáptalan archontológiája 1200—1543 A kutatásaim során az összegyűjtött kanonokok száma alapján egyértelműen kiderült, hogy ennél többen alkották a testületet: 1332/1333-ban a méltóságvi­selőkön túl tíz28 (ekkor az olvasókanonok, a csongrádi és pesti főesperes neve nem ismert), 1381-ben kilenc29 (ekkor az őrkanonok és a pesti főesperes neve hiányzik), 1423-ban tizenegy,30 1430-ban nyolc,31 1505-ben pedig kilenc32 kanonok neve is­mert. Mindez azt jelenti, hogy legalább 18, de inkább 20 fős székeskáptalannal szá­molhatunk. Érdemes összevetni adatunkat a többi magyarországi székeskáptalan létszámával, hogy a váci testületet nagyságrendileg is elhelyezhessük a többi egyházi intézmény között. A tizenkét székeskáptalan közül négy egyértelműen kiemelke­dett: Esztergomban 39 (+ egy a király),33 Pécsen 40, majd 37,34 Veszprémben 36,35 míg Győrben 32 vagy 3436 fő alkotta testületet. A következő szintet az egri 20 és 30 közötti,37 az erdélyi 21 vagy 23,38 és a váradi székeskáptalan 24 vagy kevesebb39 létszámmal jelentette. A harmadik kategóriába a húsz fő alatti testületek tartoztak: a bácsi 16 (esetleg 18), a kalocsai,40 a boszniai41 és a nyitrai42 12-12, a kői (szerémi) 1143 fővel. A váci székeskáptalan a húsz főt elérő létszámával egyértelműen a székes­káptalanok középmezőnyébe tartozott. Ez összevetve azzal, hogy a váci püspökök jövedelmük nagysága alapján egyértelműen a magyar főpapi kar végén álltak, és be­28 Balázs, György, János, László, Metardus, Miklós (Gellert fia), Pál, Péter (Fülöp fia), Poki Ivánka, Vince - az adatokat lásd az egyes kanonokoknál! 29 Benedek, Ecsei György, Dúsai Cseze István, István, István tenyői prépost, László (Lukács fia), Pécsi István, Sandrinus, „Vahaspap” András - az adatokat lásd az egyes kanonokoknál! 30 Bentheimi Rode Eberhard, Bereck majd helyén Monoszlói/Tót Gál, Fogacsi János, István, Kárai Jakab, Rajki Bálint, Somogyi Mihály, Speyel Gábor, Székesfehérvári Pál, Tiszavarsá­­nyi Benedek, Váci Jakab - az adatokat lásd az egyes kanonokoknál! 31 Bentheimi Rode Eberhard, Máréi Gúnya András, Rajki Bálint, Monoszlói/Tót Gál majd helyén Tussai Miklós, Nagyszombati István, Tiszavarsányi Benedek, Somogyi Mihály, Váci György - az adatokat lásd az egyes kanonokoknál! 32 Lásd a névsort a méltóságsoroknál! 33 C. Tóth N.: Esztergomi székeskáptalan I. 12. 34 Fedeles T: Pécsi székeskáptalan 48. 35 Karlinszky B.: Veszprémi arch. 10. 36 Köblös J.: Egyházi középréteg 16. 37 Kovács B.: Az egri egyházmegye 32. 38 Hegyi G.: Erdélyi kápt. arch. 71. 39 Kristóf!.: Váradi káptalanok 23. 40 C. Tóth N.: Kalocsa-bácsi főegyházmegye 18., 19. 41 C. Tóth N. - Ternovácz B.: Káptalanok a Drávántúl 18. 42 C. Tóth N.: Nyitrai arch. 13. 43 C. Tóth N. - Ternovácz B.: Káptalanok a Drávántúl 59.

Next

/
Thumbnails
Contents