C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, II. rész. A sasadi tizedper 1452-1465 közötti „krónikája" - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 8. (Budapest, 2015)

Mutató

Az esztergomi székeskáptalan 15. századi testületéről szóló sorozat második kötetét tartja kezében az Olvasó.

Az első kötetben a sasadi tizedper során 1453 és 1460 között keletkezett öt ügyvédvallásból kiindulva - majd a többi fejezetben kiterjesztve ezt az egész 15. századra - elemeztem a testület létszámát és a stallumok rangsorrendjét, valamint a kanonokok méltóságviselését, egyetemjárását és továbblépési lehetőségeit, azaz karrierjüket.

A jelen munkában az előző kötetből megismert kanonokok közül néhánynak nem mindennapi tevékenységével fogunk megismerkedni, mégpedig egy formájában és tartalmában is egyedülálló kútfő segítségével. Az esztergomi káptalannal kapcsolatos kutatásaim során ugyanis rábukkantam egy olyan latin nyelvű forrásra, amely a tizedper nem sokkal több, mint egy évtizedes történetét a káptalan szemszögéből mutatja be. (A füzetszerü jegyzék vagy „krónika” teljes szövegét a kötet 2. fejezetében közlöm.)

Az esztergomi káptalan és a pécsváradi monostor között az 1430-as évek közepén per indult a sasadi plébánia joghatósága alá tartozó Nevegy nevű médiumon fekvő Gombárnál, illetve az ugyanott telepített Újmái nevű dűlőkben termő szőlő tizedei ügyében. A káptalan a feldolgozott források szerint - amelyeket az esztergomi főkáptalan levéltára szinte hiánytalanul megőrzött az utókor számára - szerint 1465-re teljes győzelmet aratott a pécsváradi monostor felett: nemcsak a tizedpert nyerte meg, hanem egyúttal a ki nem fizetett bírságot ellenértékeként megszerezte Nevegy birtokot is.