C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, II. rész. A sasadi tizedper 1452-1465 közötti „krónikája" - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 8. (Budapest, 2015)
1. A sasadi (nevegyi) tizedekért a pécsváradi monostorral folytatott per a kezdetektől 1465-ig - 1.1. A sasadi (nevegyi) tizedek
A sasadi (nevegyi) tizedek 15 A történet Zsigmond király uralkodása elején indult, amikor Kanizsai János esztergomi érsek sikerrel járt közben a Szent Adalbert-székesegyház kanonokjai érdekében. A király 1390. szeptember 10-én, váradi tartózkodása idején felesége, Mária királynő, valamint a vele lévő főpapok és bárók tanácsával és egyetértésével, mivel a mondott egyház jövedelme az idők folyamán megkisebbedett és már nem elégséges a kanonokok méltó életviteléhez, a sasadi és örsi királyi egyházakat, pontosabban azok kegyúri jogait minden jövedelmükkel és tartozékukkal a székeskáptalannak és ezáltal a kanonokoknak adományozta.15 Az adományozásra, amint az a királynak két nap múlva, 1390. szeptember 13-án ugyanott kiadott okleveléből kiderül, nem véletlenül került ekkor sor. E szerint ugyanis az uralkodónak tudomására jutott, hogy Péter sasadi plébános mindenféle bűnös dolgokat követett el, ezért a sasadi egyház tizedet lefoglaltatta és az érsekre bízta az ügyben a további intézkedést.16 Az említett Péter plébános nem más, mint aki ellen Németországból származó Ulrik budai lakos, szénakereskedő megölése miatt az esztergomi szentszéken per indult és végül 1396. szeptember 19-én Pontói Antal kánonjogi doktor, se- benicói püspök, vikárius elmarasztaló ítéletet hozott: Olmodi17 Pétert megfosztotta javadalmától és örökös fogságra ítélte.18 Közben, 1391. szeptember 14-én IX. Bonifác pápa jóváhagyta Zsigmond király intézkedését, és a sasadi és örsi egyházak kegyúri jogát ő is a káptalannak adta (a két plébánia együttes jövedelme a becslés szerint évi 2000 aranyforint volt).19 Mindezek után 1400. május 1-jén IX. Bonifác pápa egyrészt kánonjogilag is egyesítette az esztergomi káptalannal Sasad és Örs egyházait, másrészt pedig megerősítette Olmodi Péter plébános elmozdítását a plébánia éléről.20 A jövedelmek egyesítése egyházjogi szempontból végül 1424-ben, illetve 1425-ben zárult le: az esztergomi káptalan 1424. december 8-án kérte a pápát, hogy erősítse meg a mondott tizedek unióját,21 majd 20-án azt kérték, hogy a pápa vizsgáltassa ki az egyesítést és úgy erősítse meg azt.22 Ennek megfelelően 1424. december 30-án V. Márton pápa a 15 EFB 38., 1393. évvel. (ZsO 1.1655. sz., DF 237420. [EKM AR 45-1-9.]; másolata: DF 261227. [AEV ST], p. 231-233.) 16 DF 261227. (AEV ST), p. 233-234. (Az oklevél, hasonlóan mint a két nappal korábbi, Péter erdélyi püspök relációjára kelt.) 17 Az üggyel kapcsolatos oklevelek egyike sem árulja el, hogy Péter honnan származott, némelyikben „de Ólmod", némelyikben pedig „dictus Olmud" alakban szerepel neve. Jóllehet manapság Vas megyében a kőszegi járásban van egy Ólmod nevű község, de a középkorban nem adatolható megléte (vö. Csánki II., Engel P: Térkép). 18 ZsO 1.4518. sz., 18-i kelettel. (DF 237422. [EKM AR 45-1-12.]; másolata: DF 261227. [AEV ST], p. 236-248.) 19 Mon. Rom. Vespr. II. 279. (ZsO 1.2210. sz., DF 237301. [EKM AR 44-2-13.]; másolata: DF 261227. [AEV ST], p. 234-236.) 20 Mon. Rom. Vespr. II. 319. (ZsO II. 240. sz., DF 237308. [EKM AR 44-3-2.]; másolata: DF 261227. [AEV ST], p. 248-251.) 21 Mon. Rom. Vespr. III. 50., 1425. évvel. (Lukcsics 1.163/759. sz.; ZsO XI. 1463. sz.) Lukcsics 1.164/770. sz. (ZsO XI. 1514. sz.) 22
