C. Tóth Norbert: Az esztergomi székeskáptalan a 15. században, I. rész. A kanonoki testület és az egyetemjárás - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 7. (Budapest, 2015)
1. Az esztergomi székeskáptalan a 15. század közepén - 1.2. Az esztergomi székeskáptalan tagjai 1451–1460 között
22 Az esztergomi székeskáptalan a 15. század közepén 6. táblázat. Az 54 kanonok származása nemes Pol8ár jobbágy külföldi bizonytalan, nemes v. jobbágy ismeretlen 'polgár' 'civis' 14 5 10 16 1 2 6 26% 9,3% 18,5% 29,6% 1,8% 3,7% 11,1% A táblázatban szereplő adatok alapján kijelenthetőnek tűnik, hogy a káptalanban a mondott tíz évben a nemesi származású kanonokok aránya — még a bizonytalanok ideszámításával is — alig éri el az ismert személyek számának harmadát. A jobbágy származású javadalmasok a jogilag szintén annak tekinthető nem szabad királyi városokból érkezett civisek nélkül is relatív többségben vannak, de velük együtt már a testület közel felét alkották (54-ből 26 fő). Az előbb említett szabad királyi városokból származó kanonokok száma és aránya nem éri el a 10 százalékot, a jogilag ugyan nem polgárnak számító cívisekkel együtt viszont már közel a harmadát (27,8%) alkották a testületnek. Külföldi származású javadalmasból mindössze egyetlenegyet találunk, és mint az a későbbiekből kiderül, ez egyáltalán nem volt szokatlan az esztergomi káptalan életében. A kanonoki testület összetételéről eddig végzett vizsgálatok ezzel némileg ellentétes eredményekre jutottak: a nemesi és polgári (jelen esetben a 'polgár' és a 'civis' kategória egyben) származásúak aránya jóval magasabb, a jobbágyi pedig elenyésző.42 Természetesen ebből nem következik, hogy az esztergomi káptalan — anakronisztikus kifejezéssel élve — „demokratikusabb" intézmény lett volna a többinél. A fő különbséget véleményem szerint az azonosítás mélysége okozza: az 54 kanonokból csupán hatnak nem ismerjük a „vezetéknevét" és mindössze további kettőnél nem lehetett eldönteni, hogy nemesi vagy jobbágyi családból származott. (E kérdésre alább még visszatérek.) A következő vizsgálati szempont a kanonokok származási helye volt. Ez esetben tehát nem jogi értelemben elemeztem a javadalmasokat, hanem hogy melyik megyéből, illetve egyházmegyéből származtak. Az 1450-es évtizedben megismert 54 kanonok közül az adattár alapján 47 fő esetében — azaz a vezetéknévvel nem rendelkezők és Trevisói Simon kivételével — tudjuk megmondani, hogy az ország melyik megyéjéből származhattak, közülük azonban csak 42 kanonoknál dönthető el ez egyértelműen. Az alábbi táblázatban tehát kétféleképpen számoltam: egyfelől a biztosan meghatározható 42 fővel, másfelől pedig a teljes létszámra (54) kivetítve is kiszámoltam az arányokat (lásd a 7. táblázatot). 42 Köblös J.: Egyházi középréteg 208-209.; Fedeles T.: Pécsi székeskáptalan 100.; Kristóf I.: Váradi káptalanok 71.
