Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)

VIII. A nádori hivatal munkatársai

222 Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 és akkor már a füzéri várnagyságot is elnyerte.1160 Vilmos óbudai kúriájának élén pedig ugyanaz a Péter mester állt, aki már János nádor protonotáriusa is volt.1161 Mivel azonban a Drugetek egy famíliába tartoztak, ez nem jelent igazi példát a nádorokat túlélő hivatali személyzetre. Ám 1342 körül már találkozunk folytonosságokkal, sőt, látszólag már ko­rábban is. Mihály vasvári prépost 1288-ban Kőszegi János nádor protonotáriu­sa volt, ám 1295-ben már Apor országbíró szolgálatában találjuk ugyanilyen minőségben. Kőszegi János szolgálatában ugyanebben az évben egyébként egy bizonyos Konrád mester állt.1162 Hogy egy vasvári prépost hogyan került a Kőszegiek szolgálatába, nem szükséges indokolni. Mivel Péc nembéli Apor az 1280-as évek végétől szoros szövetségben állt a Kőszegiekkel,1163 ezért erősen valószínű, hogy ebben a kapcsolatban kereshetjük a kúriai személyzet „átadá­sának" a forrását is. így Mihály itteni működése sem teljesen független a sze­mélyes kapcsolatok körétől. Ám a 14. század első harmadában Druget János, majd Vilmos kúriáján működő Péter ítélőmester Bónis György feltevése alapján azonosítható lehet azzal a Körmösdi Péterrel, aki 1345-től tárnokmesteri, majd 1355-től vajdai protonotarius lett,1164 így az ő személye már valóban jelentett egy­fajta kontinuitást az egyes hivatalok között, elszakadva a familiaritás keretei­től. A nem egy adott személyhez (vagy családhoz) kötődő klasszikus „hivatali" karriert a híres országbíró, Szepesi Jakab korai pályájával is jól lehet illusztrál­ni. Jakab 1351-ben Szécsényi Tamás országbíró nótáriusa volt. 1356-ban már Szécsi Miklós országbíró ítélőmestere lett, egészen 1358-ig. 1360-ban viszont átkerült a nádori kúriába ítélőmesternek, holott a nádorváltás még 1356-ban volt. „Kont" Miklós nádor halála után (1367) a következő nádor, Oppelni Lász­ló ítélőmestere maradt.1165 A hivatali kontinuitás nem csak az ítélőmesterekre terjedt ki ebben a korszakban: Ruszkai Izsépet, aki Vilmos vizsolyi albírája volt, az 1356-tól hivatalba kerülő „Kont" Miklós nádor is alnádorrá (vicepalati- nus), továbbá szepesi ispánná és várnaggyá nevezte ki.1166 Már esett szó arról, hogy a 13. század folyamán a nádori „hivatal" még szo­ros összefüggésben állt a nádor személyével. Ez az összefüggés a század ele­jén még annyira szorosnak mondható, hogy az akkori nádori „iroda" egyetlen állandó eleme maga a nádor volt! Ugyanis semmi jel nem mutat arra, hogy ekkoriban lett volna állandó jegyzőjük vagy kancellárjuk. A nádori oklevelek 1160 AOkl XXIV. 493-494., 593-595. sz. 1342 júniusában (tehát még Vilmos nádor életében) már csak volt protonotárius, holott még élt: AOkl XXVI. 292., 295. sz. Személyére lásd még: Bónis: Jogtudó értelmiség 52. 1161 AOkl XVII. 469. sz.; AOkl XIX. 391., XXI. 253-254., XXII. 357. sz. Péter személyére lásd Bónis: Jogtudó értelmiség 49-52. 1162 1288: CD V/3. 442-444.; 1295: ÁÚO X. 197.; CDCr VII. 216. Vö. még Mályusz: Egyházi társada­lom 55. 1163 Karácsonyi: Magyar nemzetségek 891-892. 1164 Bónis: Jogtudó értelmiség 49-52. 1165 Bónis: Jogtudó értelmiség 58.; Bertényi: Országbíró 139-140. U66 Engel: Archontológia 3.

Next

/
Thumbnails
Contents