Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)
I. Bevezetés
I. Bevezetés 21 bán vitán felül szláv."78 Bár ahogy Katona István leírta egy 1786. évi munkájában, rendtársai már attól tartottak, hogy Timon Jupiterből is szlávot csinál,79 az eredeztetés mégis meggyökeresedett a magyar történetírásban és nyelvészetben a 18-19. század folyamán. Hamarosan az ellenvélemények is megszülettek. 1749-ben Bél Károly András már azt vetette föl, hogy a Ludovicus Tuberónál olvasható nándor alak alapján a tisztség nem kapcsolható-e össze valahogy Belgrád magyar nevével,80 Orosz Ferenc 1754-ben pedig a magyar „Nagyúr-ispán" kifejezésből származtatta a szót.81 Ötletére ugyan csak röviden tért ki (egyedül a gy-d hangváltozásra hozva néhány példát, vagyis hogy a „nagyúrból" hogyan lehet „nadur", később nádor), ám 1775-ben Szarka János már egy teljes könyvet szentelt ezen ötlet kidolgozásának.82 Bár végeredménye vitatható, módszere tulajdonképpen a korabeli nyelvtudomány magas szintjén állt. Rövid intézmény történeti bevezető után ismertette Timon álláspontját, majd ellentmondva annak belekezdett a „nagyúr" kifejezés igazolásába. Még több példát hozott a d-gy hangváltozásra, továbbá arra, hogy a nadur (vagyis nagyúr) szóból szabályosan nádor lesz az u-o hangváltozás (ma úgy mondanánk: nyíltabbá válás) során. Ezek után illusztrálta, hogy VII. Konstantin és más történetírók alapján a korabeli fejedelem megszólítása „nagyúr" (magnus dominus) volt, történelmi keretekbe is illesztve az ötletet.83 A szláv származtatás mindamellett töretlenül élt tovább,84 és számtalan ellenvélemény is született. Másfajta magyar etimológiát alkotott Németh János 1839-ben, szerinte a szó a „nagy udvar ispán" kifejezések összevonásából keletkezett.85 Ez volt a szláv mellett a 19. század másik legnépszerűbb álláspontja: elfogadta Fejér György, Fraknói Vilmos (megjegyezve, hogy Czech János is ezt tartotta a legvalószínűbbnek kéziratos művében), a korban népszerű Czuczor-Fogarasi szótár, illetve valószínűnek tartotta a magyar nyelv eredetéről teljesen mást 78 „Hungaris Palatínus appellatur Nádor (antique Nádur) Ispán. Nadur non est nativum Ungaricum, sed ascititium vocabulum, aptum ex duobus (Na dwur) Sclavoniscis, significans aulae praefectum ... Nec vero id mirum est, quando nomen quoque, quo Regem appellant, Ungari a Sclavis mutuati sunt. Vajvoda, et Banus sine controversia Sclavonica sunt." Timon: Imago Hungáriáé 73-74. (kiemelések a szerzőtől) 79 Vö: Püspöki: Nagymorávia 61. 80 Bél: Archiofficiis 9-10. A szerző ugyanitt megemlíti, hogy Timon más etimológiát hoz, és láthatóan nem kötelezte el magát szilárdan egyik mellett sem. Egyébként, mint látni fogjuk, ugyanebbe az irányba kezd majd nyomozni 250 évvel később Róna-Tas András is. 81 Orosz: Orationes 114-115. 82 Szarka: Coniectura. 83 Uo. 25-33. A kor nagyformátumú jezsuita történetírója, Katona István is elfogadta ezt az elméletet: Katona: Historia critica I. 73-86. 84 Sándor: Sokféle 143.; Leschka: Elenchus 149-150.; Dankovszky: Lexicon etymologicum 679., 697. Ezek az etimológiák nem voltak mindenben egyezőek, amíg pl. Sándor István csak a „na dwúr" szavakból eredeztette, addig Leschka István már szakszerűbben, a „na + dvorhm.-jt" (később: nadvornyj) szavak összevonásának tartotta. 85 Németh: Nádor-Ispán.
