Szőcs Tibor: A nádori intézmény korai története 1000-1342 - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 5. (Budapest, 2014)
VI. A generalis congregatio
VI. A generalis congregatio 173 nyező felet.)900 Ez az első olyan ismert példa - még ha az uralkodóval szembeni politikai dac szülte is - amikor már a saját jogán közgyűlést tartó nádorral szembesülünk. Az, hogy ugyanazon eseményt az egyik nádori oklevél a király akaratának, a másik oklevél viszont már egy, a megyei lakosok kérésén nyugvó nádori kezdeményezésnek tudja be, jól mutatja, hogy ekkor még korántsem volt magától értetődő a királyi akarattól független generalis congregatio szokása. De ezt a IV. László-kori állapotot aztán gyorsan szentesítette III. András uralma, aki az uralkodása kezdetén törvényerőre emelte az 1273. évi közigazgatási „reformcsomag" mindkét részét. Egyfelől ugyanis előírta az 1273-ban megjelenő szolgabírói intézmény létét a megyékben,901 másrészt törvénycikk szólt a nádori megyei közgyűlésekről is. Ez utóbbi kimondta: „ha a nádor az országunkban az igazság szolgáltatására indul, minden megyében négy kiküldött bíró és a megyei ispán tartoznak vele menni és bíráskodni".902 Inenntől kezdve a generalis congragatiok kapcsán már nem esik többet szó arról, hogy a király parancsára vagy engedélyével történt volna. Vagyis a nádori közgyűlés kialakulását itt, az 1290. évi törvényekkel tekinthetjük lezártnak, amikor az 1273 utáni átmeneti korszak után (amikor a nádor „hivatalosan" még csak a királyi jogkört kapta meg egy-egy konkrét alkalomra) a közgyűléseket saját jogán, a nádori intézmény részeként celebrálhatta. Összefoglalva tehát: úgy véljük, hogy a nádori (és báni, később a vajdai) általános gyűlések előképét nem kell a 13. század első feléig, a Váradi Regeszt- rumban előforduló 1220-1222. évi, a serviensek számára tartott ítélkezés-sorozatig visszavezetni. Tény, hogy az ottani modell igen hasonló a későbbi nádori generalis congregatio intézményéhez, ám az egy rövid életű, gyorsan elhaló újító próbálkozás volt csak II. András részéről, és nem mutatható ki, hogy lett volna bármiféle kontinuitás a húszas évek, és az ötven évvel későbbi időszak között. A gyűlések előképét a magunk részéről egyfelől egy olyan szokásban keressük, amely már korábban is előfordult, de az 1240-es évektől terjedt el igazán. Eszerint a király különféle feladatokkal küldte ki a báróit bizonyos megyékbe, hogy az ő nevében intézkedjenek. Ezek a feladatok rendszerint a királyi vagyon (várbirtokok, udvarnokföldek, udvarnokok hovatartozásának) felülvizsgálatát jelentették, és kezdetben sosem volt általános értelemben vett igazságszolgáltatási funkciójuk. István ifjabb király esetében jelent meg speciális feladatként az ítélkezésre kiküldött bíró. Benedek ifjabb királyi nádor és udvarbíró - azzal, hogy a Pest megyei gonosztevők kihirdetése volt az egyik feladata 1268 körül -, vagy éppen a Vas megyébe kirendelt ismeretlen oklevélkibocsátó és ítélőtársa már egészen közel került a nádori közgyűlések modelljéhez, bár a kérdéses terminus technicust még nem használták. Ezzel párhuzamosan alakult ki a király által tartott generalis congregatio szokása is az 1250-es évektől kezdve. Ezek feladatköre tulajdonképpen azonos volt a kiküldött bárók felada900 UBIII. 285. (RP 230. sz.) 901 Zsoldos: Özvegy és a szolgabírák 805-807., vö. DRMH 1/1. 44. 902 DRMH 1/1. 45. Magyarul: Szöveggyűjtemény 286. 1 [ I I
