C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)

Tanulmányok - 6. Az egyház részvétele az ország védelmében. Az 1397. évi törvény 63. cikkelyének végrehajtása a pozsonyi káptalan példáján

196 Tanulmányok szerepel egy árulkodó szó: „harmincadszedőnk" (tricesimatori nostro), amelyet ugyan kihúztak és alápontoztak.90 Amíg az előbbi oklevélben szereplő embert származási helye (Firenze) Ozorai Pipo sókamara- és temesi ispánhoz,91 addig a másikat vélt tisztsége (harmincados) Nürnbergi Márk harmincadispánhoz köti92 Sajnos, a két emberről többet nem tudunk, így további pontosítás nem lehetséges, noha az oklevelek alapján egy dologban biztosak lehetünk: az adót a király valamilyen célra kiutalta nekik. A következő példánk szintén 1408-ból való, ráadásul alig három nappal korábbról származik, mint az előbbiekben idézett. A király március 8-án meg­hagyta a vasvári káptalannak, hogy az általa kivételesen azévre vonatkozóan a felére leszállított egyházukra kivetett adót, 100 újforintot húsvétkor adják át a csázmai prépostnak, akinek kiutalta azt fizetségül.93 Ugyancsak e módon kap­ta meg járandóságát 1420-ban Perényi Péter országbíró94 és 1426-ban Rozgonyi István és György pozsonyi ispán.95 Nem hiányoznak azon forrásaink sem, amelyek azt bizonyítják, hogy a törvénycikkely eredeti értelme sem veszett ki a mindennapok gyakorlatában. Hadicélokra kapott az egyházi féljövedelemből ifjabb Stibor 1419-ben,96 Nagymihályi Ungi Albert 1421-ben,97 1422-ben98 és 1424-ben,99 valamint Tallóci Matkó kévéi várnagy 1429-ben.100 Természetesen maradt arra is adatunk, hogy a királyi udvarból küldtek ki valakit az adó be­hajtására: 1425-ben Kapláti Jánost,101 1427-ben Bazini Gróf Miklóst102 bízták meg a pénz átvételével. Egyetlen, a sorba látszólag nem illeszkedő adatunk van: 1422-ben Zsigmond király elengedte a székesfehérvári káptalannak, hogy a rájuk kirótt elmúlt és azévi adót103 megfizessék, de cserébe ezért elvárja tőlük, hogy a velük szemben különböző perekben bírságfizetésre kötelezett Csapi András, valamint mosto­ha fiai, Battyáni Kis György fiai, László és Albert, illetve felesége, a mondottak anyja, Katalin bírságait engedjék el. Ha nem tennék meg, behajtatja rajtuk az 90 ZsO II. 5981. sz. (Pozsonyi káptalan mit. H-8-136. = Monasterium.net 629) 91 Engel: Archontológia 1.180. 92 Engel: Archontológia 1.176. 93 „pro suo sallario" - ZsO II. 5977. sz. (DF 279137.) 94 Oklevéltár 1. sz. (1420. jún. 1.) - Nevében Özdögei Besenyő Pál vette át a pénzt, az országbíró 1420. jún. 2-án az Ugocsa megyei Szőlősön tartózkodott. (ZsO VII. 1782. sz.) 95 „pro sallario nostro exercituali" - DF 273608. (1426. ápr. 11.); másik kifizetés számukra: 1426. ápr. 21. (DF 228255.) 96 „pro exercituali expeditione" - ZsO VII. 698. sz. (1419. jún. 24., DF 228421.) 97 „pro continuandis et exequendis servitiis ... Sigismundi ... regis ... exercitualibus" - Okle­véltár 2. sz. 98 „pro gentium exercitualium levatione" - ZsO IX. 278. sz. (1422. márc. 8.) 99 ZsO XI. 48. sz. (1424. jan. 16.) 100 Oklevéltár 21. sz. (1429. febr. 27.) 101 Oklevéltár 19. sz. (1425. ápr. 12.) 102 DF 228058. (1427. jún. 2.) 103 „duobus, proxime scilicet preterito et presenti annis vobis taxam exercitualem per nos super, sicuti super alias dicti regni nostri ecclesias impositam" - ZsO IX. 743. sz. (1422. júl. 1.)

Next

/
Thumbnails
Contents