C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)
Tanulmányok - 6. Az egyház részvétele az ország védelmében. Az 1397. évi törvény 63. cikkelyének végrehajtása a pozsonyi káptalan példáján
Az egyház részvétele az ország védelmében 193 nem Székesfehérváron került sor, mivel a király május közepéig nem hagyta el Pozsonyt, illetve környékét.70 Az adó megállapítása — legalábbis az első években — korántsem folyhatott viták nélkül, amint arra 1399-ből adatunk van: a király Bebek Ferenc és Maróti János macsói bánokhoz, valamint a pécsi püspök és káptalan birtokaiba behelyezett officiálisaikhoz és embereikhez71 szóló parancsából arról értesülünk, hogy a király megkötötte az egyezséget a főpapokkal és más egyháziakkal az egyházi jövedelmek fele után a neki járó pénzek ügyében,72 ezért megparancsolja a bánoknak, hogy adják vissza a féljövedelem nevében lefoglalt birtokokat a püspökségnek és a káptalannak.73 Az előbbiekben leírtakból egyenesen következik, hogy a király az adó ösz- szegének nagyságát, ellentétben a törvény szövegével, korántsem az éves jövedelem függvényében kívánta megállapítani, hanem annak meghatározását rábízta az egyháziakra. Mindez viszont azt jelenti, hogy az egyes intézmények által a féljövedelmük címén fizetett forintok korántsem egyeznek meg a valós bevételeik felével, azaz mai szóval inkább egyfajta általánydíjnak nevezhetjük. Ugyanakkor, ha valóban mindenki minden évben azonos összeget fizetett, akkor felmerül a kérdés, hogy mégis miről kellett tanácskozniuk? A szóban forgó három, illetve a korábban már szintén idézett vasvári káptalani példa arra mutat, hogy noha a megállapított adóösszeget állandónak tekintették, de az egyes fizetők, ha a tanácskozáson sikeresen érveltek, akkor kaphattak könnyítést a fizetési terhűkből. Valószínűleg úgy kell elképzelnünk a rendszert, amint az a premontrei prépostságok esetében történt: a rendnek minden évben 1000 aranyforintot kellett befizetnie a királyi kincstárba, de az már a leleszi vagy a jászói prépostra volt bízva, hogyan osztja szét a fizetendő összeget az egyes prépostságok között. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a kincstár az egyháziakra féljövedelmük címén kivetett adóból minden évben azonos összeget kívánt beszedni, illetve szedett be. Ha feltételezésünk helyes, akkor hozzávetőlegesen kiszámolható az így befolyó pénz nagysága. Az 1410-es évek végén a Magyar Királyság területén 14 székes- és 27 társaskáptalan, 99 főesperesség, valamint 8 dékánátus működött.74 A káptalanok közül az esztergomi mentességet élvezett, így a továbbiakban vele nem számolunk. A főesperesek száma hárommal csökkentendő, mivel közülük soproni ispán (febr. 19. DL 12203., febr. 20. DL 12205.), Varasd város képviselője (febr. 19. DF 287925., febr. 20. DF 287928.). 70 Itinerarium 125. 71 „eorumque officialibus ac hominibus in possessionibus et tenutis episcopi Quinqueecclesiensis et capituli eiusdem constitutis et existentibus" - ZsO I. 5899. sz. (1399. jún. 5., DL 42710.) - Vö. Fedeles: Pécsi püspökök 113. 72 „nos cum universis prelatis et aliis viris ecclesiasticis ... pretextu occupationis medietatis omnium possessionum et proventuum earundem conventionem finalem seu conclusivam fecerimus" - Uo. 73 Uo. 74 Vö. KMTL 184-185. között a Koszta László által tervezett „Egyházi közigazgatás a 14. sz. végén" című térképet és C. Tóth: Préposti arch. T T T T
