C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)
Tanulmányok - 6. Az egyház részvétele az ország védelmében. Az 1397. évi törvény 63. cikkelyének végrehajtása a pozsonyi káptalan példáján
192 Tanulmányok annyit kell fizetniük, mint a szebenieknek; 2. az összeg 150 forinttal több, mint amit kellene fizetniük - szerintük. Ha elfogadjuk azt a nem magától értetődő dolgot, hogy a brassóiak már 1420-ban is az 1423-ban elért arányban szerettek volna fizetni, akkor ebből egyszerű matematikai számolással az következik, hogy 1420-ban a két dékánátus összesen 600 — 300-300 — újforintot fizetett. Az 1423-as megállapodás után a szebeniek 400, a brassóiak 200 újforintot fizethettek (természetesen az összeg ennél lehetett kevesebb is).64 Sajnos azt pontosan nem tudjuk, hogy az erdélyi püspök joghatósága alá tartozó hat dékánátus milyen arányban vette ki részét a terhekből, de talán nem járunk messze a valóságtól, ha azt gondoljuk, hogy a hat erdélyi és a két esztergomi joghatóság alá tartozó dékánátus között is hasonlóképpen 2:1 lehetett az arány. Ha ebből indulunk ki, akkor az előbbi számokat figyelembe véve a kilenc dékánátus összesen 1800 — 1200, illetve 600 — újforintot fizethetett a királyi kincstárba. A másik oklevélből a fentebbieknél is kézzelfoghatóbban derül ki, hogyan történt az adó beszedése. Zsigmond király 1430. január 25-én, Pozsonyból levelet intézett az ottani káptalanhoz, amelyben közölte velük, hogy a főpapokkal és más egyháziakkal a következő évi, a Magyar Királyság területén fekvő egyházakra és káptalanokra az ország ellenségei, jelenleg a husziták elleni hadjáratra hadiadó címén kivetendő összegekről február 14-én Székesfehérváron fognak tanácskozni,65 ezért meghagyta valamennyi főpapnak és bárónak, hogy ott, mivel tanácskozni és döntéseket akar hozni, jelenjenek meg.66 így megparancsolja a káptalannak is, hogy egyrészt a korábban rájuk e jog címen kivetett adót haladéktalanul fizessék meg,67 másrészt küldjenek két tekintélyesebb kanonokot maguk közül Székesfehérvárra, hogy ott a következő adó mértékéről és megfizetéséről vele (ti. a királlyal), a főpapokkal és más egyháziakkal tárgyalhassanak.68 A tanácskozásra, ha valóban megtörtént,69 biztosan 64 Ha abból indulunk ki, hogy brassóiak eredetileg 50 forintot fizettek volna, akkor a teljes ösz- szeg 400 forintra jön ki, ami 1423-ban 267-133 forintra módosult. 65 „nos unacum prelatis et aliis viris ecclesiasticis regni nostri de et super facto ulterioris solutionis taxe ad ecclesias et capitula ipsius regni nostri Hungarie ratione exercitualis nostre expeditionis contra hostes et inimicos eiusdem regni nostri presertimque contra hereticos Huzitas necessario faciende, imposite et imponende, in civitate nostra Albaregali, ubi in festo Sancti Valentini martiris proxime venturo modis omnibus constituemur" - DF 278001., idézi Deér: Zsigmond honvédelmi politikája 206. 86. jegyz. 66 „quo etiam onnes prelatos et barones nostros ad nos accedere iussimus, certos facere volumus et habemus tractatus et dispositiones" - Uo. 67 „taxam pecuniariam super vos et ecclesiam vestram ratione premisse nostre exercitualis expeditionis per nos, ut prefertur, impositam" - Uo. 68 „vosque tandem duos ex vobis potiores in dictam Albamregalem ad pretactum festum Beati Valentini martiris circa nostram maiestatem destinare et transmittere debeatis, nobiscum et cum aliis prelatis et viris ecclesiasticis super premisse taxe ulteriori solutione seu solutionis debita limitatione tractaturi"- Uo. 69 Február folyamán Pozsonyban kimutatható Berzevici Péter tárnokmester (febr. 2. DF 202464.), Rozgonyi István pozsonyi ispán (febr. 2., 19. Schmidtmayer: Két Rozgonyi 120.), a veszprémi káptalan képviseletében Novai Péter olvasókanonok, továbbá Kusalyi Jakes János székely ispán (febr. 6. DF 201248.), Tallóci Matkó kévéi várnagy (febr. 10. DF 270209.), Kanizsai László