C. Tóth Norbert-Lakatos Bálint-Mikó Gábor: A pozsonyi prépost és a káptalan viszálya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század elején - Subsidia ad historiam medii aevi Hungariae inquirendam 3. (Budapest, 2014)
Tanulmányok - 4. A pozsonyi ügy menete és ismertetése
126 Tanulmányok válogatást, ahogyan a 12. vádpontban szerepel.143 (Azaz mégiscsak abban áll a jogsértése, hogy az elosztás nem a dékán házában történt.) A bíróság hosszas indoklása szerint144 nem ok nélkül volt a dékánra bízva a négy kis közös birtok, Csukária, Szilincs, Nyárasd, és Vásárút kezelése. A dékán ugyanis felelősségre vonható és büntethető, a prépost officiálisai uruk akarata nélkül nem, mivel maga a prépost is részes lehet túlkapásaikban, ahogy erre más összefüggésben is volt példa.145 (A bíróság ezzel a 6. azaz P4. vádpont azon részletére célozhat, amikor György kanonok kérése ellenére László prépost nem volt hajlandó megbüntetni Gergely nevű pimasz familiárisát.) Az elosztás is a dékán útján ésszerűbb, mivel nem önkényeskedhet annyira mint a prépost és emberei, ahogyan az bizonyságot is nyert. A prépost ellenérve, hogy ti. saját kocsijait küldi ki, és azzal szállítja be külön költség nélkül a jövedelmeit,146 nem tartható. (Ez az elem majd a 12. pontban kerül még elő.) Ugyanis a prépost emberei igazolhatóan a bortized beszállításakor a bíróknál megszállva lovaikkal sok kiadást és kárt okoztak, és önkényeskedve megterhelték a szegényeket. Ha a dékán megy ki személyesen, akkor a szokatlan kiadások ellen tudnak tiltakozni. Jobb, ha az elosztás a dékán házában történik mint ha a prépostéban; a prépost emberének úgyis jelen kell lennie. Ugyanis ahányszor a prépost magánál intézte az elosztást, mindig önkényeskedve (leonina divisio módjára; itt a 11. vádpont viszontválaszának egyik fordulatára utalnak vissza)147 a jobbik részt kaparintotta meg magának a tiltakozást soha nem véve figyelembe. Azzal érvelt, ha az idősebb kanonokok jobb részt választhatnak maguknak a fiatalabbakat megelőzve, akkor ő prépostként miért ne tehetné.148 A bíróság ugyanakkor leszögezte, hogy a kánoni vizsgálat során az idősebb kanonokok ezen gyakorlata valóban megfigyelhető volt; ez hibás és a kánonjoggal ellenkezik (est contra iustitiam et dispositionem iuris canonici),149 így méltán használhatta fel a prépost a saját igazságtalan eljárásának igazolására. Mivel a felek meg akarnak a kérdésben egyezni, az idősebb kanonokok osztozási előjogának gyakorlatát is el kell törölni. ÍTÉLET: (közös a 7-8., 10-11. pontokban; a bíróság részletesen szabályozza az osztozást is):150 a pozsonyi káptalanban dékánt kell alkalmazni az eddigi szokások szerint. A prépost ellenkező törekvései jogtalanok, officiálisait ezért visszahívják és az osztozás módjáról örök hallgatást parancsolnak neki. Az ajándékok és halak osztása a jövőben úgy történjék, hogy a prépost embere jelenlétében négy egyenlő részt alakítsanak ki, majd sorshúzással döntsék el, melyik 143 290/3-7. 144 290/15-291/31. 145 290/15-34. 146 Ez egyenes idézetként áll a szövegben: 290/38-40. 147 290/4. és 291/13. 148 Ez is egyenes idézet: 291/16-18. 149 291/22. 150 291/39-293/39.