Dóka Klára: A Magyarországi Katolikus Egyház levéltári anyagának fondjegyzékei 2. rész : Plébániai levéltárak : „C” kötet (Magyarországi egyházi levéltárak fondjegyzékei II. Budapest, 1987)
A Hajdúdorogi Egyházmegye parókiáinak iratai
A HAJDÚDOROGI EGYHÁZMEGYE PARÓKIÁINAK IRATAI A görögkatolikus vallás a 18. század elejétől terjedt el Magyarországon, 1912-ig a hívek az ószláv és román egyházmegyékhez tartoztak, a budapestiek pedig az esztergomi érsek joghatósága alá. Az egyházközségekben (parókiákon) a hivatalos szerb és román liturgikus nyelv mellett a magyart is használták, és azt szerették volna elérni, hogy a szertartásokat kizárólag magyarul végezhessék. Mivel erre az adott egyházigazgatási keretekben lehetőség nem volt, ezért a legjelentősebb magyar parókia, Hajdúdorog kezdeményezésére 1868-ban mozgalmat indítottak magyar görögkatolikus püspökség felállítása érdekében. Erre 1912-ben került sor, amikor a pápa jóváhagyásával megszervezték a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegyét. Püspöki joghatósága alá 162 parókiát csatoltak, és helyét - egyházigazgatási beosztás szerint az Esztergomi Érseki Tartományban jelölték meg. A székhely 1912-ben Hajdúdorog, 1913^-ban Debrecen, 1914-töl pedig Nyíregyháza lett. A trianoni békeszerződés nyomán az Egyházmegye négy parókiája Csehszlovákiához, 75 pedig Romániához került. A magyarországiak száma 1920-1950 között 23-mal nőtt, így 1950 előtti iratanyag 116 parókián található (82,30 fm). Az egyes fondók felépítése nem mutat különösebb eltérést a latin szertartású plébániák irataitól, csupán a magyar nyelv korai használatát illetően vannak különbségek. A Hajdúdorogi Egyházmegye ma négy főesperességre és 13 espereskerületre oszlik, és a 116 parókia működése alapítása óta folyamatos. 1980-ban az egyházmegyei joghatóságot a pápa kiterjesztette az egész ország területén, szórványban élő görögkatolikusokra is.
